How to love? - 16. fejezet

Futottam, ahogyan csak tudtam, és nem érdekelt az sem, hogy közben fellöktem a lányokat is. Csak loholtam Yoongi után, aki pedig gyors sétával menekült előlem. Számtalanszor elmondtam neki, hogy álljon meg, de nem reagált semmit sem. Ha minden igaz, akkor végig kergettem az egész épületben, bár nem figyeltem, hogy merre mentünk. Végül úgy tudtam utolérni, hogy bemenekült abba a szobába, ahol a vlogokat szokták felvenni. Ott ült a karosszékben a gép előtt fejét lehajtva. Nagy levegőket vettem, majd összeszedtem magam, és odasétáltam Szerelmemhez. Hátára simítottam a kezemet, s vártam, hogy mondjon valamit, de egy szót sem szólt, ezért nekem kellett megtörnöm a csendet.

- Elmondanád, hogy mi a baj? – Kérdésemre csupán a csend volt a válasz. – Yoongi, kérlek. Féltelek. Nem akarom, hogy miattam bajba kerülj. – Lassan hátra dőlt, fejét felemelte, majd egy pillanat alatt felállt a székből. Szembefordult velem, és farkasszemet nézett velem. Tekintetéből semmi mást nem tudtam kiolvasni, csak a fájdalmat. Gyomrom görcsbe rándult, s szívem fájdalmasan dobogott.

- Hagyj békén – szűrte a fogai között. Lefagytam, mozdulni sem mertem, csak hagytam, hogy arcomat kettészeljék a sós könnyek.

- Miért vagy ilyen velem? Tettem valami rosszat? Kérlek, mondd el, hogy mi bánt. - Csak hagyj békén, legalább pár napra. Át kell gondolnom, hogy mit is érzek irántad – szavai kettéhasították a feszült levegőt, sőt még a szívemet is. Mondandója olyan volt, mint egy kés, amit az aortapumpám közepébe döftek bele, és meg is forgatták a tőrt. De nem törhettem össze! Még nem. Abban a pillanatban nem engedhettem meg magamnak. Előbb hallani akartam, hogy miért ingott meg, hogy mi vagy ki miatt.  

- Ezt hogy érted? Nem szeretsz már? Hiszen tegnap még minden rendben volt, ma meg már ilyen vagy velem… - Ekkor beugrott valami. Halkan elnevettem magam. Saját magamon nevettem, kínomban nevettem. – Csak szexre kellettem, mi? – horkantam fel. Suga most sem szólt semmit sem, csak engem figyelt. Még pár percig, így álltunk, majd elviharzott mellettem. Amint becsapta maga mögött az ajtót, könnyein ömleni kezdtek, elárasztva az arcomat, végig folyva a nyakamon. Hangosan felzokogtam, s a fal mellé kuporogtam. Bőgtem, ordítottam, miközben azért imádkoztam, hogy ne legyen igaz az utolsó kérdésem. A szívem fájt, a fejem hasogatott, és a testem pedig remegett. Hirtelen nagyon rosszul lettem, és szédülni kezdtem. Próbáltam az ajtóhoz kúszni, de sajnos nem jutottam el. Mielőtt elájultam volna, mindössze egy fekete tornacipőt láttam.

***

A rosszullétem után bevittek a kórházba. Apa, és a megmentőm – Jin – velem tartottak. Szerencsémre egyből hazaengedtek, de szigorú ágyban maradásra ítéltek. Az orvos azt mondta, hogy sokkot kaptam. Apa rosszallóan, de féltve nézett rám, és sürgősen haza rendelt, hogy mellette legyek. Így kerültem a régen nem látott szobámba. Pontosítva az ágyamba. Napokon át csak aludtam, vagy sírtam. Semmi máshoz nem volt kedvem. Gondolkodni sem mertem a történteken, mert féltem, hogy ismét rosszul leszek, és kórházba kerülök… Biztos voltam benne, hogy másodjára már bent tartanának, és teletömnének olyan bogyókkal, amikkel a pszichiátriai betegeket szokták kezelni. 

Az ötödik otthon töltött napomon úgy döntöttem, hogy bemegyek az ügynökséghez. Beszélni akartam már vele. Nem tudom, hogy jó ötlet-e, de tudnom kell, hogy akkor most mi is van. Féltem a szakítástól – sőt még a gondolatától is -, de már úgy voltam vele, hogy már nincs mit veszítenem. Agyam már tudta, hogy mi lesz a vége a mai napnak… Tudta, hogy ha hazatérek, akkor már nem leszek kapcsolatban, de szívem egyszerűen nem hitt neki, és reménykedett abban, hogy ez csak egy álom, vagy csak egy csúnya félreértésről van szó. Sajnos, a dolgok szinte már egyértelműek voltak, úgyhogy úgy indultam neki a napnak, mint egy biztos kudarc. Nem tudom, hogy mi üthetett belém. Hiszen régebben nem ilyen voltam. Régen harcoltam, ha megkívánta az élet, de most olyan voltam, mint egy katona, aki beletörődött a sorsába, miszerint a harctéren kell meghalnia. Fogalmam sincs, hogy miért így álltam hozzá a dolgokhoz. Talán azért, mert négy napon át nem is keresett Yoongi? Lehet. 

Váll rántva szálltam ki a taxiból, majd komótosan sétáltam be az ügynökség ajtaján. Mindenki kedvesen üdvözölt, de nem igazán törődtem velük. Imádkoztam, hogy ne fussak össze Sugaval, mert előtte kell egy kis lelki fröccs Jintől. Beszálltam a liftbe, és végig gondoltam a lehetőségeket, hogy hol is lehet colos barátom. Ha szünetük van, akkor a tetőn kell lennie. Mindig ott szokta kiszelőztetni a fejét, ezért arra vettem az irányt. Felmentem a lifttel a legfelső emeletre, s onnan pedig kimentem a tetőteraszra. Egy lélek sem volt ott. Csalódottan hajtottam le a fejemet, majd sóhajtottam egyet. Ha itt nincs, akkor biztos táncedzésük van. Még csak meg sem szeretném környékezni azt a termet, mert ha Seokjin ott van, akkor bizony Yoongi is, és arra még nem állok készen, hogy egy újabb vitába keveredjek vele – gondolta az agyam, de szívem máshogy vélekedett a helyzetről. Lábaim máris elindultak visszafele, hogy minél hamarabb ott legyek a Bangtan fiúk terménél. Sietősre vettem a tempót, és kezemet már a kilincsre helyeztem, amikor valaki kivágta az ajtót, amibe jól bevertem a fejemet. Fenekemre estem, s éreztem, hogy homlokom hasogat.

- Úristen, Nara! Nem akartam. Ugye jól vagy? – Jin térdelt le előttem.

- Kutya bajom.

- Aha, akkor miért vérzik a homlokom?

- Vérzik?? – lepődtem meg, s majdnem egy kisebb sokkot kaptam.

- Gyere! Menjünk be a terembe, ott van elsősegély csomag. El kell látnom a sebedet – magyarázta, miközben felhúzott. Szívem vezérelte lábaim már száguldottak is volna, de agyam behúzta a kézféket, ezért egy tapodtat sem mozdultam. – Mi a baj? Rosszul vagy?

- Én… nem megyek sehova… mert ott van… 

- Nincs ott – jelentette ki. – Egy órás szünetünk van, úgyhogy indulás. – Ez után a mondat után könnyebben indultam meg, szinte rohantam. Féltem, hogy el fogok vérezni, bár annak elég kevés volt az esélye, de azért féltem ezerrel. Két perc alatt elértük a célállomást, és Jin azon nyomban be is nyitott. Én kővé dermedtem, s nem hittem a szememnek. Pedig, amit láttam az tényleg megtörtént! Általam a világon legjobban utált személy – Kyra - Suga karjai között volt, és vadul smároltak. Úgy látszik, hogy agyam jól sejtette a mai nap kimenetelét...