How to love? - 8. fejezet

Három hét telt el mióta a lányokkal elkezdtünk gyakorolni. Minden nap több órás ének- és táncpróbán kellett részt vennünk. Néha napján dráma órára is el kellett mennünk, hogy fejlesszük a színészi képességeinket. Smilyn, mint rangidős nagyon sok mindenben segített nekünk. Ha lemaradtunk vagy elakadtunk, akkor ő azonnal a segítségünkre sietett és mosolyogva magyarázta el a dolgokat, akár hússzor is. Személy szerint én nagyon örültem, hogy ő lett a leaderünk és nem valami nagyképű, hisztis liba. Persze ő is tudott ám kiabálni, ha valamilyen ökörséget csináltunk. Általában engem üvöltött le az e fajta dolgok miatt. Azt mondta, hogy az agyára megyek azzal, hogy folyamatosan Beast dalokat éneklek, dúdolok vagy zongorázok. Hozzátette, hogy nagyon szereti a bandát, de már annyiszor hallotta tőlem a számaikat, hogy már sok belőlük és természetesen belőlem is.

Nagyon jól éreztem magam köztük és ez hangulatomon is látszott. Bár apukámat nem láttam olyan sűrűn, de azt hiszem, hogy emiatt közelebb kerültünk egymáshoz és sokkal őszintébbek lettünk egymással. Sokszor mentünk el közösen vacsorázni és arra is volt példa, hogy a csajokat is magukkal vittük, hogy még jobban megismerjük egymást. Myunghee olyan volt számomra, mint egy anyuka és számtalanszor hívtam már anyának. Amikor először szólítottam így, akkor kissé meglepődött, de amint elmeséltem, hogy anyukám már nincs az élők között azonnal karjaiba vont és szívesen fogadott a lányának. A Yoongival kapcsolatos dolgaimat mindig Ryung unnival beszéltem meg. Mesélte, hogy mielőtt gyakornok lett, ő nagyon népszerű volt a fiúk körében és több kapcsolata volt, mint ahány ujja van összesen. Nagyon irigyelte a Sugaval való viszonyomat, mivel ő sokszor váltogatta a pasijait, így általában egy hónapig járt egy adott fiúval. Ha Rinaval kettesben hagytak abból mindig egy gonosz szívatás alakult ki a többi gyakornok ellen. Mi már csak úgy vagyunk megemlítve a dolgozók között, hogy a démoni maknaek. Nem vettem magamra a jelzőt, így ugyanúgy folytattam tovább a trollkodásokat.

Egy péntek délután, ének óra után a padlón feküdtem és próbáltam relaxálni a következő lecke előtt. Egyedül voltam a teremben, a többiek felszívódtak. Halkan dúdoltam az On and on-t a Vixx-től, mikor valaki benyitott a terembe. Smilyn volt az és őt követte a másik kettő csapattársam. Meg akartam kérdezni tőlük, hogy mit kell most csinálnunk, de ekkor belépett az apám.

- Foglaljatok helyet - mondta fáradt hangon. Szörnyen nézett ki. Lefogadom, hogy napok óta nem tudott rendesen aludni. 

- Apa, jól vagy? - kérdeztem tőle. Nem érdekelt, hogy most főnöknek kéne szólítanom. Láttam rajta, hogy valami gondja van.

- Igen, csak egy kisebb vita alakult ki a vállalaton belül, de mindegy is - magyarázta, miközben szemét dörzsölgette. Kezeit vizslattam. El vette a látószervei elől és két hatalmas karika éktelenkedett a szemei alatt. - Mára már nincs több feladatotok, szóval elmehettek. Pihenjetek kicsit! - felállt, a lányok meghajoltak, én pedig apa után eredtem.

- Állj meg! - kiáltottam rá. Lassan megfordult, majd elmosolyodott. - Biztos minden rendben van? 

- Igen, de miattam ne aggódj. Csakis a bandára összpontosíts, rendben? - nyomott egy puszit a homlokomra, majd tovább állt.

Kissé szomorkás hangulatban tértem vissza a lányokhoz, akik már nagykabátban álltak.

- Mentek valahova? - kérdeztem tőlük, miközben a telefonomat kerestem. 

- Enni. Te nem jössz velünk? - érdeklődött a leader-shi. 

- Nem, nincsen kedvem - telómat feloldva ültem le a földre és kikerestem a megfelelő névjegyet. Csönd lett a helységben, így felnéztem a társaimra. - Gond van? 

- Nem, csak megint nem jössz velünk - magyarázta elszontyolodva Ryung. - Mindig Sugat választod helyettünk. 

- De lányok titeket mindig látlak, őt pedig napok óta csak tíz percre láttam, mert olyan szoros a beosztásuk. Örülök, ha néha vele is tudok lenni. Megtudjátok érteni ezt? - segítség kérés képpen Rinara néztem, aki csak bólintott. 

- Na menjünk! - jelentette ki a velem egy idős lány és megfogta Ryung kezét, aki nyavalygások közepette magyarázta, hogy nem akar itt hagyni engem. Én csak elvigyorodtam a kialakult helyzeten. Myunghee kezébe vette a dolgokat és leaderi hatalma segítségével kituszkolta mindkét lányt az ajtón. Végre. 

Megnyomtam a hívás gombot és kezemmel doboltam, miközben vártam, hogy felvegye.

- Szia, Szépség! - köszönt szívem megdobogtatója. A szavak hirtelen a torkomra fagytak, így nem tudtam megszólalni. - Hahó! Nara, ott vagy?

- I-igen - dadogtam. Suga csak kuncogott. 

- Miért hívtál? Csak nem hiányoztam? - tipikus szexi hangján faggatott. 

- De igen! - mondtam ki vidáman. Nem válaszolt, azt hiszem, hogy ezzel kicsit megleptem. - Na mi van, Rómeó? Elvitte a cica a nyelvedet?

- Jobb lenne, ha te vinnéd el a nyelvemet - mondata miatt elpirultam. Istenem, de imádom, amikor ilyen! 

- Hmm, tetszik az ajánlat. Hol vagy?

- Egy plázában, aláírásokat fogunk osztogatni egy óra múlva. Eljössz? Ha jó kislány leszel, akkor te is kapsz egyet - nevetett a telefonba. 

- Persze, de én inkább Jimintől kérnék egy autogramot.

- Ha-ha, nagyon vicces vagy. 

- Tudom.

- Akkor jössz vagy nem?

- Megyek, csak mond meg, hogy melyik plázában vagy - lediktálta a pontos címet, majd elköszöntünk. Levedlettem magamról a büdös tréning ruhámat és az utcai szerelésembe bújtam. Kiengedtem a hajam, gondosan kifésültem, majd belebújtam a kabátomba. Felhúztam a cipőmet és elraktam a fontos dolgokat, mint pénz, rágó, telefon. Befújtam magam egy kis parfümmel és az edző cuccomat csak itt hagytam. Holnap úgyis jövök és mindenki tudja, hogy csak én szoktam itt hagyni. Nagy mosollyal az arcomon hagytam el az épületet és szerencsémre elsőre tudtam taxit fogni.

***

Mire a plázába értem a rajongók száma eléggé fogyatkozott. Én is beálltam a sorba és mosolyogva realizáltam, hogy mindössze tizenöten vannak előttem. Próbáltam nyugodtan kivárni a soromat, de szívem hevesen vert, így örömömben ugráltam, táncoltam és énekeltem is. A fanok gyilkos tekintettel vizslattak. Hűha, azt hiszem abba kell hagynom. Befejeztem az örömködést és, mint a katonák úgy álltam a sorban. Valaki mellettem kuncogni kezdett. Ránéztem az illetőre és a Bangtan fiúk menedzsere volt az. Számra helyeztem mutató ujjamat, hogy ne nevessen, mert így le fog buktatni. Vette az adást, így inkább tovább ment.

Már csak öt lány volt előttem, így lassan én is közelebb kerültem a srácokhoz. Reménykedtem benne, hogy mögém már nem fog beállni senki, de ahogy kigondoltam ezt, már is beállt mögém két csajszi. De jó.. Még később fog végezni Suga. Nagy unalmamban és szomorkodásomban felfigyeltem az eszmecseréjükre.

- Istenem, de helyes Suga oppa! - mondta az egyik magas hangon. Rápillantottam. Gyönyörű göndör fürtjei a derekáig értek, amit akár egy kézzel is át tudna karolni bármelyik fiú. Arca olyan szép volt, mintha modell lenne. Észrevette, hogy őt skubizom így elkaptam a tekintetemet. - Szerinted, ha megkérem, hogy legyen a barátom, akkor mit mondana?

- Természetesen igent! - felelte a másik. - Neked senki sem tud ellenállni. 

- Igazad van. Egyesekkel ellentétben én szép vagyok - éreztem, hogy engem néztek, így lehajtott fejjel kiálltam a sorból és inkább a fiúk öltözője felé vettem az irányt. Eligazítást kértem az egyik sminkes unnitól, aki felismert és szívesen oda vezetett az előbb említett helyre. 

Bementem, ledobtam kabátomat és befészkeltem magam az egyik fotelba. Elővettem telefonomat és a kijelzőjében magamat kezdtem el nézni. Tényleg ronda lennék? Soha nem tartottam magam annyira szépnek, mint ahogy az előbbi lány tartotta magát, de meggyőződésem volt arról, hogy ronda sem vagyok. Talán tévedtem volna és csak én látom magam így és valójában egy szörny vagyok? Hmm, akkor érteném, hogy miért a Beast lett a kedvenc együttesem.

Gondolkodásomat a fiúk nevetése szakította meg. Úgy tűnik, hogy előbb végeztek, mint gondoltam. Nőiesen elhelyezkedtem a karosszékben, eligazítottam a hajam és vártam, hogy bejöjjenek.

- Annyira vicces volt az előbbi helyzet - röhögött Namjoon, miközben benyitott. - Oh, Nara? Hát te?

- Milyen helyzet volt vicces? - kérdeztem feszülten. Szépen lassan az összes fiú beszállingózott, a sor végén Sugaval. Mikor megpillantott elmosolyodott és oda jött hozzám. 

- Az előbb az egyik lány megkérte Yoongi hyungot, hogy járjon vele, de szegény csaj vissza lett utasítva - magyarázta Jimin. - Pedig szerintem szép volt. Nem értem mi bajod volt vele, Suga. 

- Nem volt vele bajom és szerintem is szép volt, de számomra van egy még szebb nő - rám kacsintott, majd lehajolt hozzám, hogy megcsókoljon. Mindenki elhallgatott míg a puszit lebonyolítottuk. Yoongi fejével intett, hogy álljak fel, így tettem. Leült a fotelbe, majd ölébe húzott. A többiek lefagytak, kivéve Namjoon és Jin, akik mosolyogtak. 

- Ti együtt vagytok? - kérdezte tátott szájjal Jungkook. - Nara, miért nem mondtad el? 

- Mert.. izéé.. - kezdtem bele, de nem tudtam, hogy hogyan folytassam. Sugara pillantottam, aki csillogó szemekkel engem bámult.

- Azért nem mondta el, mert nem vagyunk együtt - felelte helyettem a fiú, akinek az ölében ültem. Lefagytam. Most akkor mi van? 

- De akkor mi volt az a csók? - kérdezte V. Yoongi figyelmen kívül hagyta Taehyung kérdését és rám pillantott.

- Nara, lennél a barátnőm? - elpirultam. 

- Igen! - feleltem bátortalanul. Az alattam ülő fiú csak kuncogott, majd egy gyengéd csókba invitált. Január huszonötödike; legtökéletesebb nap az életemben!

***

Sziasztok! :)

Először megszeretnélek kérni titeket arra, hogy írjatok komikat! Hogy miért fontos ez? A véleményekből tudom, hogy min kell még javítanom, szóval kérlek írjatok véleményeket. ^^

Másodszor pedig azt szeretném mondani, hogy jövő héten nem valószínű, hogy tudok írni, mivel három nagyobb dolgozatot fogok írni és muszáj javítanom. :/ Ha lesz időm, akkor mindenképpen rakok fel újat! 

How to love? - 7. fejezet

Telefonom kijelzője este tízet mutatott. Lihegve terültem el a táncterem padlóján, életemben nem voltam még ilyen fáradt. Délelőtt beköltöztünk, délután viszont megállás nélkül táncoltunk. Egyszerű mozdulatokkal kezdtük aztán a nap végére egyre nehezebbek kerültek elő. A csajokon és a tánctanáron - aki mellesleg egy rabszolgahajcsár - kívül senkit sem láttam. Minden szünetben - ami félévente egyszer volt - a telefonomon lógtam. Jelen esetben nem a Beast comeback-jét vártam, hanem arra voltam kíváncsi, hogy Yoongival mi van. A lányok már a pokolba kívántak, ugyan is mindig megkérdeztem tőlük, hogy írjak-e neki vagy ne, mire a válaszuk egyértelműen "igen" volt, de sajnos én egy gyáva nyuszi vagyok, így nem üzentem neki. Fogalmam sincs még mindig, hogy mit kéne tennem. Eddig nem volt párkapcsolatom, szóval nem igazán tudom hogyan működik a kommunikáció két fiatal között. Abban biztos voltam, hogy ha ezt így folytatom akkor Suga hamar rám un és, akkor egy darabig nem is tudom meg milyen, ha barátom van. 

Tíz percnyi fekvés és gondolkodás után átöltöztem, majd a kabátomba is bebújtam. A lányoktól elköszöntem, mire a leader-shi megállított.

- Hova mész? Egy helyen lakunk.

- Csak sétálni szeretnék egy kicsit - gyanúsan méregetett, mire sóhajtottam egyet. - Ne aggódj! Nem beszéltem ma vele, szóval nem vele leszek, mindössze szeretnék egy kicsit egyedül lenni. Vagy mától ez is tiltólistán van? 

- Nem, menj csak, de kérlek vigyázz magadra. 

- Meg lesz - biccentettem, majd egy intéssel elbúcsúztam tőlük. 

Monoton mozdulatokkal hagytam el az Entertainment épületét, szinte olyan voltam, mint egy robot. Se jobbra, se balra, se előre nem néztem, mivel fejem neki ment valaminek. A fájós helyen kezdtem simogatni, majd valaki lefogta a kezem és puszit nyomott buksimra. Szívem vadul kezdett kalapálni; bumm bumm. 

- Bocsáss meg, hogy nem kerestelek, csak fellépésünk volt, meg két interjúnk és nem volt időm..

- Semmi baj! - mondtam mosolyogva, majd megcsókoltam. Nem érdekel, hogy nem hívott vagy nem üzent, mert az számít, hogy itt van és már pedig itt van velem. A csók nem mélyült el, mivel tudtam, hogy veszély fenyeget minket. Karon ragadtam és futni kezdtem vele. Nem rohantunk sokat, kizárólag annyit, hogy eljussunk egy kevésbé látható helyre.

- Most mennyivel jobb itt, mint ott? - kérdezte nevetve. 

- Azt mondtam a többieknek, hogy egyedül megyek sétálni.. - kissé elpirultam, majd újból megcsókoltam. Ha jól vettem észre, akkor Yoogni kicsit meglepődött. Az előzőhöz képest ez jóval vadabbra sikerült. Nem tudom milyen inditatásból cselekedtem így, de szerintem jeleztek vészjelzőim. Tudom, hogy nem járunk, de nem szeretném elveszíteni. 

- Milyen heves vagy ma. Van ennek valami oka?

- Nem láttalak egész nap és hiányoztál - elpirultam. Hátrébb léptem tőle, hátam az épület falának ütközött és fejemet lehajtottam. 

- Komolyan mondod? - nem válaszoltam, csupán bólintottam. - Te is hiányoztál - közelebb jött és fejét nyakamba rejtette. Kezeivel derekamat ölelte, miközben én nyaka köré helyeztem az enyémeket. Meleg lehelete csiklandozta nyakamat, de nem szóltam neki, csak halkan kuncogtam. - Mi az? - kérdezte.

- Csikizel - nevetgéltem hangosabban.

- Igen? Nem is tudtam, hogy csikis vagy.

- Pedig az vagyok - Suga megfújta a nyakamat ajkaival, mire még hangosabban nevetni kezdtem. - Hagyd abba. Mindenki minket fog nézni és akkor lebukunk - kérésemre abbahagyta, majd komolyan a szemembe nézett. 

- Hányszor kell még elmondanom, hogy nem érdekel, ha megtudják, hogy nekem te kellesz? - szemeit vizslattam. Totál komoly volt, s szeme se rebbent. 

- Biztos? Mert én elég béna vagyok ilyen dolgokban - szájon puszilt, majd ráfogott kezemre. 

- Nem baj - maga után kezdett el húzni.

- Hova megyünk? - kérdeztem tőle.

- Tanítok neked egy-két dolgot. 

***

Egy ruhaboltban álltunk már tíz perce és a küldetésünk az volt, hogy egyforma pulcsit vegyünk magunknak, amivel megmutatjuk mindenkinek, hogy mi már "foglaltak" vagyunk. Bár ez még hivatalosan nincs így, de mind a ketten éreztük és tudtuk, hogy egymáshoz tartozunk, vagy legalábbis én Min Yoongihoz. 

- Mit szólsz ehhez? - mutatott egy fekete pulóvert, fehér írásokkal díszítve. 

- Nem, túl fiús. 

- De nekem tetszik - biggyesztette le ajkait. 

- Azt mindjárt gondoltam - vigyorogtam. - Na és ez milyen? - emeltem fel egy rikító neonrózsaszín felsőt. Suga hányást imitálva ítélte el az ötletem. Én toporzékolni kezdtem, mire szemei kidülledtek. Odajött hozzám és csitítgatni kezdett. 

- Ha ennyire tetszik, akkor vegyük ezt meg - magyarázta kétségbeesett hangon. 

- Dehogyis. Hülye vagy? - nevettem el magam, majd visszaraktam a ruhát a fogasra. - Jó tudni, hogy ilyen könnyen elérhetek nálad bármit is. Azt hiszem ez a tulajdonságod tetszeni fog - kacsintottam, majd tovább keresgéltem a butikban. 

- Ya! - kiabált rám. - Felejtsd el, ami az előbb történt. Nem tudsz ilyen könnyen megpuhítani. 

- Majd meglátjuk - suttogtam könnyedén, mire orra alatt kezdett el dörmögni. - Mondtál valamit?

- Semmit! 

- Hmm, ez nem is rossz. Yoongi, mit szólsz hozzá? - felmutattam a felsőt, mivel két méterrel odébb állt tőlem.

- Nekem tetszik - mosolygott. - Megvesszük? - bólintottam, majd a megfelelő méretekkel együtt elindultam a kassza felé. Nem hagyhattam neki, hogy most ő fizessen. Gyorsan előkaptam a bankkártyámat és egyből a kezébe nyomtam az eladónak. Kissé furcsán nézett rám, de egy diadalom ittas mosoly után ez már nem érdekelt. 

- Tessék! - nyújtottam át neki az övét. 

- Megjegyeztem ám, hogy te perkáltál - szúrós szemekkel bámult rám. - Tudod, ez bántja férfiúi lelkemet. Megsértettél. 

- Sajnálom - átöleltem. - Mivel tudnálak kiengesztelni? 

- Csókolj meg! - suttogta ajkamba. Nem kellett kétszer mondania; úgy cuppantam rá ajkaira, mintha egy hete nem pusziltam volna meg. Bár ma már több is elcsattant közöttünk, de még mindig ugyanúgy élveztem, mint a legelsőt. 

My love is younger than me - Dongho [4. rész]

Hangzavarra ébredtem fel. Anyukám üvöltött, mint a fába szorult féreg és, ha jól hallottam apám próbálta megnyugtatni. Mi a fene történik? Magam mellé néztem, s láttam, hogy Dongho is éledezni kezd a hangzavarra. A TV halkan búgott, úgy tűnik elfelejtettük kikapcsolni. Egyszerű mozdulattal kinyomtam, majd felpattantam az ágyról és kiléptem a szobámból. Anya gyilkos pillantással közelít felém. Megragadja karomat és közelebb húz magához. Kezem fájni kezdett, azt hiszem elszorította az egyik eremet.

- Mit kerestek itthon? Nem arról volt szó, hogy grillpartiba mentek? Válaszolj, te kis cafka! - kétszer vagy háromszor megrángatott. - Azt mondtam neked, hogy feküdj le vele? Nem! Hanem azt, hogy csábítsd el. Még erre sem vagy képes?

- Drágám, nyugodj meg! - simított vállára apukám. - Nem is biztos, hogy szeretkeztek lehet, hogy csak..

- Hagyjál! - üvöltött anyám és lerázta a férje kezét, engem pedig a falnak lökött. - DaeJung, gyere ki!

- Ne! - üvöltöttem, de az őrült nőszemély pofon vágott. Könnyek szöktek a szemembe.

- DaeJung, gyere ki, ha mondom - az ajtó lassan nyitódni kezdett és az én szívem ezzel együtt megállni készült. Dongho kilépett és, amint megpillantott odajött hozzám.

- Mi történt veled? - anyára emeltem a tekintetem, aki azt hiszem sokkot kapott. 

- Dongho, kérlek most menj el - szólásra nyitotta a száját, de én nem hagytam szóhoz jutni. - Kérlek! Mielőtt bajod esne. 

- Igaza van, Rimnek. Fiam, most azonnal tűnj el! - löktem egyet Donghon, aki nem igazán akaródzott menni. Küldtem felé egy csábos mosolyt, majd felkészültem a legrosszabbra.

***

Két hét. Kettő teljes hét telt el azóta, hogy anya megtudta az igazságot. Azóta szobafogságban vagyok és csakis DaeJung látogathat meg. Anya ránk parancsolt, és megmondta, hogy összefogunk házasodni. Daeval mindig ezen törjük az agyunkat, hogy hogyan tudnánk ezt megúszni, de az eddigi legjobb felvetésünk az volt, hogy összeadnak minket, aztán egy évre rá elválunk mondván, hogy ki nem állhatjuk egymást. Soha nem tudnánk egy párt alkotni, mivel barátomnak barátnője van és az én szívemet pedig az a kis tökmag lopta el.

Nem tudom, hogy mi van vele, csak annyit hallok róla, hogy próbálkozik bejutni hozzám. Ezt az egyik lelkiismeretes bejárónő meséli nekem. Egyszer próbált megszöktetni a hölgy, de a biztonsági őr elkapott. Igen, már őrök is vannak a házunk előtt hála anyámnak. Úgy érzem, hogy az egyik szülőm kezd megőrülni, apa próbál uralkodni a helyzeten, de sajnos ő sem tudja, hogyan kezelje anya dühkitöréseit. 

Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki ami miatt így alakult az életem, de kezdek beletörődni, hogy az életem egy nagy kalap szar. Annyi jó dolog van a világon és nekem egy szoba jutott, ahonnan nem juthatok ki. Legtöbbször olvasással töltöm el az időt. Néha elég unalmas, de legalább a történetben boldogok az emberek. Ilyenkor kezdem azt hinni, hogy én vagyok a főszereplő és az én életem is rendbe fog jönni, akárcsak a könyvben lévő lányé. Ezzel áltatom magam egész nap, hogy minden rendbe jön és hamarosan kijutok innen. Anyám persze ezt mindig megcáfolja, minden délután bejön hozzám és leordítja a fejem. 

Az órára pillantok; négy óra. Itt a ideje, hogy bejöjjön vagy talán ma kihagyja?! Fél perc sem telt és anyám bevágtat az ajtón.

- Mit akarsz? - kérdem tőle.

- Még mindig nem tanultad meg, hogy itt én vagyok a főnök? 

- Felnőtt vagyok, szóval nem parancsolgathatsz nekem - keltem ki magamból.

- Amíg a házamban élsz addig.. - anya felkapott egy hatalmas atlaszt és neki vágta a falamnak. Hangos üvöltözésbe kezdett. Én a lehető legmesszebb mentem tőle, mielőtt nekem ugrana. Apa és az egyik szobalány berohantak hozzánk és lefogták. A cselédasszony felhívta a mentőket. Én csak bámultam. Nem tudtam, hogy mitévő legyek. Ekkor megjelent az ajtóban a segítőkész bejárónő, kezével intett, hogy menjek oda. Átsuhantam a szobán és nem néztem a hangos jelenetet. 

- Itt az idő, hogy lelépj. Szedjünk össze pár holmidat és menj. Itt a telefonod - mosolyogva kezembe nyomta és el is indult összepakolni. Előhalásztam egy hatalmas bőröndöt és minden ruhát, amit találtunk azt bele dobáltam. Apára néztem, aki tátott szájjal nézte a cselekedetemet.

- Ne haragudj apa, de ez nekem nem fog menni - suttogtam neki, majd a cuccal a kezemben lementem a földszintre. Belebújtam az egyik cipőmbe, a többit pedig a ruhák közé raktam. Ránéztem a segítőmre és átöleltem.

- Vigyázz magadra! - mondta kedvesen, majd kiment a ház elé, hogy elhurcolja onnan az izomagyat mindössze annyival, hogy azt mondja "uzsonna". 

Körbe néztem, hogy tiszta-e a terep, majd kirohantam a házból és a kertből is. Futottam, futottam és futottam. Minimum három utcányit lesprinteltem, onnan pedig gyors léptekkel kerestem valami kevésbé látható helyet. Felhívtam egy taxit, ami perceken belül meg is érkezett. Egész úton megkíséreltem nyugodtnak tettetni magam, de nem igazán sikerült. Mérhetetlenül boldog voltam. A taxis jókat kuncogott rajtam. Minden zeneszámot végig énekeltem, természetesen jó hamisan.

Mikor megérkeztünk, kifizettem abból a pénzből, amit a szobalány adott nekem. Elköszöntem az úrtól, majd ahhoz a padhoz mentem ahol Donghoval ültünk, amikor elmesélt mindent. Csak néztem a Han folyót és azon töprengtem, hogy felhívjam-e a Picurt. Tudom, hogy segíteni akart, de már két hete nem beszéltünk. Vajon akar-e még tőlem valamit?! Lehet már feladta ezt a kapcsolatot és inkább mást keresett magának. Végül is megtudnám érteni. Ki az a hülye, aki ilyen lánnyal, mint amilyen én vagyok járni tudna? A családi hátterem borzalmas, a kinézetem fiús és azon kívül, hogy gazdag vagyok semmi mást nem tudnak látni bennem az emberek. 

Hosszas eszmefuttatás után eldöntöttem, hogy rácsörgök. Az lesz a legjobb, ha tisztázzuk a helyzetet. Abból semmi bajom nem lehet, sőt jobb előbb megtudni az igazságot. Igyekeztem a telefonban lévő csörgés szerű hangra koncentrálni, de mellőlem valakinek hangosan szólt a telefonja. Ránéztem az illetőre. Telómat kinyomtam, ledobtam a padra és szerelmem felé kezdtem futni. Szoros ölelésbe zártam, amit ő is viszonzott!

- Mit keresel itt? - kérdeztem tőle. - Most akartalak megkeresni.

- Ezt inkább nekem kéne kérdeznem. Hogyan jutottál ki? Most akartalak megmenteni. 

- Ügyes voltam, ennyi az egész - suttogtam mellkasába és még közelebb bújtam hozzá.

- Ne már! - nyavalygott. - Most nem tudlak megmenteni, mint ahogyan a hercegnőket szokták. Milyen happy end ez? 

- Nekem csak az számít, hogy újra láthatlak - hátrébb léptem és egy gyengéd csókot nyomtam ajkaira. Úristen! Nagyon hiányzott már.

- Szeretlek és soha többé nem engedlek el. 

- Én is szeretlek, Dongho! - mondtam bazsalyogva, majd megcsókoltuk egymást. 

Vége

How to love? - 6. fejezet

Kinyitotta a menedzserünk a dorm ajtaját és mi úgy rohantunk, be mintha ingyen kaját osztanának itt. Lerúgtuk magunkról a cipőt, a kabátjainkat pedig mindenki máshol dobta el. Én először a konyhába futottam. A szám is nyitva maradt. Halvány barna színe volt a bútoroknak. Egyszerű, de gyönyörű. Nekem elnyerte a tetszésemet. Bazsalyogva a haladtam tovább a nappaliba, ahol szintén a halvány színek domináltak narancssárga és sárga képében. A falhoz tolva található egy hatalmas kanapé, s azzal szembe rakták a plazma tévét. Nem volt túl nagy a televízió, de így is tökéletesen látni a díványról. Megnéztem még a fürdőt és a wc-t is; mind a kettő fehér csempével borított. Mellette található egy nagyon nagynak mondható gardrób. Végül is megértem, hogy mért ez a legnagyobb helyiség. Négy nő egy lakásban? Biztos, hogy három üzletnyi ruha és cipő összegyűlik a lakásba. Bele se mertem gondolni, hogy hogyan fogunk annyi öltözetet kimosni. Jézusom! Megráztam a fejem és bekukkantottam a szobánkba, ahol a többiek már ott hangoskodtak. Emeletes ágyat kaptunk, ami igen királyul néz ki.

- Nara, hol szeretnél aludni? - kérdezi Myunghee. - A másik kettő éppen az egyik fekvőhelyiségen veszekszik, így úgy döntöttem, hogy te döntesz először.

- Hmm.. - gondolkozni kezdtem. Melyik legyen az én ágyam? Olyan hely kell, ahol az ágy alatt lévő szörnyek nem érnek el és, ha betörnének hozzánk, akkor ne engem vigyenek el elsőnek. - Bal felső alvóhelyet szeretném - mutattam az említett helyre. 

- Oké, akkor Jihyun.. - ekkor az említett személy gyilkos tekintettel nézett ránk. - Akarom mondani Rina alszik jobb oldalt felül.

- De ne mááááááár! - nyavalygott Ryung. - Engem fognak először elrabolni - hangos nevetésben törtem ki. Úgy látszik nem csak én gondolok ilyen hülyeségekre. 

- Reihyung! Ne hülyülj már. Nem fognak senkit sem elrabolni - mondta ki kelve magából a leader. Hűha, ha már most így feltudja húzni ez a két idióta, akkor mi lesz később?! - Nem tudom, hogy fogom kibírni mellettetek. 

- Ne aggódj, unni! Jó kislány leszek - magyarázta vigyorogva Rina.

***

- Szia - köszöntött Suga egy szájra puszival, mikor odaértem a Gangnam-ban lévő McDonald's elé. Meglepődtem, így arcom olyan piros lett, mint egy paradicsom. Yoongi halkan felkuncogott, majd kinyitotta előttem a gyorsétterem bejáratát. Lehajtott fejjel mentem be. Nem igazán mertem felnézni, féltem, hogy meglátnak minket együtt. Könnyed lökést éreztem hátamon. Elkezdett vezetni, majd megálltunk a pult előtt. 

- Jó estét! - köszönt illedelmes a dolgozó. Felnéztem és egy vadul vigyorgó fiúval találtam magam szembe. - Mit kértek? - én Sugara pillantok. Ő éppen a menüket nézegette. 

- Két Big Mac-et, egy közepes krumplit és egy nagy kólát. Te mit kérsz, Nara? - nézett rám azzal a cuki mosolyával, amitől a rajongók bugyija a földet verdesi. 

- Én egy McChickent, közepes krumplit és egy nagy Fantát - a srác összeszedte a dolgokat, majd egy tálcára helyezte az összeset. Megmondta az összeget, hogy mennyit kell fizetnünk. A zsebembe nyúltam a pénzért, mikor a mellettem lévő fiú lefogta a kezem.

- Csak nem gondolod, hogy hagylak fizetni?! - kifizette, majd megfogta a tálcát. Lábujjhegyre álltam, majd egy csókot nyomtam arcára. Rám mosolygott, majd kerestünk egy eldugott helyet. Bár alig voltak az étteremben, de mi attól még egy csöndes sarokba bújtunk.

- Nem félsz, hogy lefotóznak minket? - kérdeztem, mikor leültem a székre.

- Nem igazán érdekel. 

- De ebből még nagy baj is lehet. Mi van, ha a rajongóid elpártolnak tőled? - kezére simítok. 

- Akkor nem is voltak igazi fanok - komolyan belenéz a szemembe. Nagyot sóhajtottam, majd a kajámmal kezdtem szemezni. Megfogtam a szendvicsemet és csöndesen kezdtem enni. Pár percig mind a ketten hallgattunk, majd Yoongi újból megszólalt: - Ne aggódj emiatt, oké? 

- Hogyne aggódnék.. A karriered a tét - fakadtam ki. Nem is értem, hogy miért lettem ilyen hisztis hirtelen. Talán azért lettem ilyen nyafogós, mert mérhetetlen bűntudatot éreznék, ha miattam rúgnák ki?! Valószínűleg ez lenne.

- Meg volt az első vitánk - halkan felnevettet.

- Mondtam, hogy nem tudom hogyan kell szeretni. Az ilyenekben béna vagyok. 

- Én meg megmondtam, hogy megtanítalak, ne aggódj már annyit - rám villantotta azt a bugyi letolós mosolyt, amitől a szívem felmelegedett és gyorsabban kezdett verni. Én is rá mosolyogtam, de csak szerényen. Ezután kicsit megnyugodtam, de lelkemet bántotta, hogy nem veszi komolyan ezt a dolgot. Csak remélni tudom, hogy a rajongók megértőek lesznek velünk szemben. Bár nem vagyunk egy pár, de randizunk. Ő is szeretné és én is, szóval előreláthatóan egy nap egy pár leszünk. 

My love is younger than me - Dongho [3. rész]

Három hét telt el azóta és ez idő alatt Dongho folyamatosan zaklatott. Na nem, mintha bánnám. A kis tökmag igazán a szívemhez nőtt és kezdtem megkedvelni, olyannyira, hogy nem féltem kimondani, hogy igen is vonzódom hozzá. Mármint magamnak őszintén bevalltam ezt a vonzalmat, de Donghonak vagy a szüleimnek egy szót sem mertem szólni. Gondviselőim úgy tudják, hogy DaeJunggal egy párt alkotunk. A fiúval kitaláltuk, hogy míg a felnőttek úgy tudják, hogy együtt múlatjuk az időt, addig igazából én a töpszlivel, Dae pedig a barátnőjével volt. Igazándiból álbarátomat is nagyon szívlelem, de Donghoban van valami különleges, ami szívemet heves dobogásra készteti. 

Mivel ma este a szüleim egy dög uncsi partiba mentek, így áthívtam magamhoz - először - azt, aki megdobogtatja aortapumpámat. Hogy itthon maradjak azt kamuztam nekik, hogy DaeJunggal már nagyon régen elterveztük, hogy az egyik közös barátunk grillpartijába vagyunk hivatalosak és nem szeretnénk kihagyni. Természetesen anyám nagyon büszke rám, hogy az ujjam köré csavartam ezt a dögös fiatalembert - anya mindig így hívja, ha apa nincs a közelben -. Szerintem szülőanyukám jobban örült az egész "kapcsolatnak", mint én magam. Rendjén is van ez így, főleg, ha nem jönnek rá, hogy igazából máshoz vonzódom. 

- Jövök már! - kiáltottam, mikor meghallottam a csengő szót. A bejárónők már mind elmentek, úgy ahogy a szüleim is elhúzták a csíkot legalább már egy órája. 

- Szia! - köszönt, amint kinyitottam az ajtót. Végig mért és rossz fiúsan elmosolyodott. Nem értettem ezt az arckifejezését, mivel egy farmer volt rajtam egy sima fehér pólóval és lábamon az elnyűtt rózsaszín mamuszomat viseltem.

- Gyere be - mondtam neki pironkodva, majd mögötte bezártam az ajtót.

- Wow. Nem erre számítottam - ámuldozott, mikor beléptünk a nappaliba. 

- Tetszik? - hevesen bólintott. Ezer wattos vigyorral közelebb jött és szorosan magához húzott. - Hiányoztál - suttogta fülembe. Elgyengülve simogattam arcát és mélyen beszívtam az illatát. Nekem is hiányzott, pedig tegnap előtt láttam. Kezei lassan lecsúsztak fenekemre, s bárgyú vigyorral az arcán erősen belé markolt. Felsikítottam, majd ütlegelve hátrébb húzódtam.

- Ya! Meg vagy húzatva? Mégis mit képzelsz magadról? - bokszoltam bele a vállába. - Nem vagy te ehhez véletlenül túl fiatal?

- Hmm, fiatalabb vagyok nálad, de azt ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy elég tapasztalt vagyok a koromhoz képest.

- Tapasztalt? - nevettem fel. - Jajj, ne túlozz - intettem le. - Attól még nem vagy gyakorlott a szexben meg az ilyen dolgokban, mert megnéztél két pornót a barátaiddal, mikor nem voltak otthon a szüleid - szemeit összehúzta, fogait kivillantotta, s így "morgott".

- Fuss! - kiáltotta, mire én visítozva megindultam a szobám felé. Felrohantam a lépcsőn és benyitottam a szobámba. Próbáltam bezárni az ajtót, de a kis tökös erősebbnek bizonyult, így berontott a szobámba és letepert az ágyra. A hirtelen kialakult helyzet miatt mind a ketten lefagytunk és csak bámultunk egymás íriszeibe. 

Pár percig csöndben hallgattuk egymás lélegzetvételét, miközben Dongho gyengéden oldalamat simogatta. Kirázott a hideg és akarva-akaratlanul száját kezdtem vizslatni. A fiú észrevette, hogy valójában már nem szemei tartanak fogva, s megnyalta az ajkait. Újra felnéztem látószervébe, ami úgy csillogott, akár egy csillag. Jobb keze felcsúszott arcomra és most már teljes tömegét rám eresztette. Másik kezét összefűzte az enyémmel és kézfejemre egy lágy csókot lehelt. A hideg futkosott a hátamon az érzés miatt és szabad karomat hajába túrva kezdtem hasznosítani. Dongho nem várt tovább és megszüntetve köztünk a távolságot kapott ajkaim után. Szó és más cselekedet nélkül visszacsókoltam. Nem akartam ellenkezni, ahogy azt pár héttel ezelőtt tettem. Magamra sem ismertem, mivel annyira hevesen kezdtem el csókolni a fiatalabbat. Úgy éreztem, hogy nem csak magamat, de a kis taknyost is meglepte, hogy mennyire ráéreztem a dolgokra.

Hirtelen jött érzéstől fordítottam a helyzeten és most én kerültem felülre. Ráültem csípőjére és benyúlva pólója alá kaptam újra szája után. Éreztem, hogy Dongho is rákapott a témára, de egyik pillanatról a másikra megragadta kezem és fejem fölé tartva felült. Én az ölében ültem tehetetlenül egy értetlen kifejezéssel az arcomon. Na most mi van? Elrontottam volna valamit? A tökmag bazsalyogva megrázta a fejét és egy tapintatos puszit nyomott ajkamra, majd húzva maga után ráfeküdt párnáimra, s engem mellkasára húzott. Félve öleltem át, mivel még mindig nem értettem, hogy miért hagytuk abba a dolgokat.. Azt hiszem, hogy tud a gondolataimban olvasni, mivel pár másodpercre rá már válaszolt is az előbb magamban megkérdőjelezett mondatra:

- Ne siessük el, oké? - suttogta, majd belepuszilt hajkoronámba.

- Hmm, azt hittem, hogy szakavatott vagy, Picur - vigyorogva koppintottam orrára, mire vicsorgott egyet.

- Az is vagyok, ne aggódj! Esküszöm, hogy máskor megmutatom a csípőtechnikámat, de amíg nem vagy a barátnőm, addig nem vagyok rá felhatalmazva, hogy magamévá tegyek.

- Ez most egy kérdés akart lenni titokban?

- Tessék? - értetlenül nézett rám, mire homlokon csaptam. 

- A válaszom igen - nyomtam egy puszit az arcára.

- Mi igen?

- Leszek a barátnőd - susmogtam egy enyhe pírral az arcomon.  

- Chh.. Azt hiszed kell nekem egy tomboy?* 

- Nem tetszik, hogy rövid a hajam? Régebben azt mondtad, hogy örülsz, hogy 'nem vagyok egy a százból' típusú csaj - feltápászkodtam mellkasáról és lehajtott fejjel, durcást színlelve húztam magam össze az ágyamon.

- Imádom, hogy te egy különc csajszi vagy és nagyon örülök, hogy egy ilyen lány lett a barátnőm - halkan mögém mászott és lábait két oldalara rakta. Behúzott egészen a mellkasáig, ahol kezeivel hasamat kezdte el simogatni. Vállára hajtottam a fejem és próbáltam lenyugodni, mivel pulzusom az egekbe szökött. - Nagyon tetszel - duruzsolta a fülembe, majd egy cuppanóst nyomott rá. Libabőrös lettem és újra elkapott a vágy.

Megfordultam ölelésében és visszanyomtam a párnáimra. Jobb lábamat átdobtam a testén és ágyékéra ültem. Szemei kitágultak és halkan felnyögött.

- Te tényleg.. - mély levegő. - Azt szeretnéd, hogy jól beépítselek az ágyba? - meglepődve pillantottam rá, majd megütöttem a száját. 

- Miért ilyen csúnyán kifejezned magad? A szüleid nem tanították meg, hogy ezt a cselekedetet a szeretkezés szóval is ki lehet fejezni?

- De és azt is mondták, hogy egy lányt mindig juttassak fel a csúcsra - magyarázta röhögve, mire egy jókorát rávágtam mellizmára. - Áú. 

- Na jó, tényleg hagyjuk ezt itt abba. Mit csináljunk? 

- Hmm, mondjuk tarthatnál nekem egy fehérneműbemutatót - csúnyán néztem rá, s megköszörülte a torkát. - Mi lenne, ha megnéznék egy romantikus csajos filmet, Édesem? - úgy adta elő, mintha meleg lenne. Nem tudtam mit reagálni csak bólintottam és kinevettem. Lemásztam róla és egy utolsó csókot váltva indultunk el ropogtatni valóért.

Lerobogtunk a konyhába, ahol egy kisebb pankrációs háború alakult ki részünkről. A muníciónk chips és popcorn volt. Dongho már nyitott szájjal fogadta a lövedékeimet. Kuncogva simítottam végig arcán, majd egy csókot váltva kiraktunk minden földi jót egy nagy tálcára; volt ott csoki, kóla és a többi alapkellék, ami hozzájár egy jó filmhez. A szobámban újra döntöttünk a nézni valót illetően, így mosolyogva kezdtük el nézni a Gru második részét. 

Megjegyzés:

*Tomboy: http://popofkorean.blogspot.hu/2013/06/mi-az-tomboy.html

How to love? - 5. fejezet

Hatalmas vigyorral az arcomon ültem apám irodájában. Hogy miért is vigyorgok, mint a tejbe tök? Apám két perccel ezelőtt jelentette be, hogy ha minden jól megy, akkor egy vagy esetleg fél év múlva debütálhatunk. Ez mind a teljesítményünktől függ. Lelkiismeretesen eldöntöttem, hogy a legjobbat fogom kihozni magamból, de szerintem egyetlen szülőm elvárja tőlem. De nem csak tőlem, hanem az egész bandától, ami neve az N.S.R.H (Never Stop Reach for High*) lett. Ez a megnevezés a bandatagok neveiből áll össze; N, mint Nara, S, mint Smilyn, R, mint Rina és H, mint HeiRyung. 

Miután az irodában végeztünk a főnök - azaz apa - átküldött minket az egyik táncterembe, ahol mostantól mindennap vért fogunk izzadni. Ez a kijelentés sem vette el kedvünket és ugrálva és kiabálva hagytuk el helységet. A folyóson több gyakornok és dolgozó is megnézett minket, de mi csak ordibáltunk tovább. Felmentünk futva a lépcsőn a harmadik emeletre - annyira felpörögtünk, hogy nem volt kedvünk kivárni a liftet - és mosolyogva realizáltam, hogy a Bangtan fiúk mellett leszünk. Szívem ezerrel kezdett kalapálni, mikor Suga kidugta a fejét a nagy hangzavarra. Hirtelen felindulásból felé kezdtem futni, mire kinyitotta rendesen az ajtót és kitárt karokkal várta az érkezésemet. Szorosan kapaszkodtam nyakába, s ő csak gyengéden szorongatta csípőmet.

- Mi ez a nagy örömködés?

- Bekerültem egy bandába - visítoztam, mire Yoongi lerakott és füléhez kapott. Hoppá! Lehet kicsit hangos voltam? 

- Nagyon örülök neked, de most egy ideig csak a jobb fülembe beszélj - mondta. Bűnbánó szemekkel néztem rá, mire csak összekócolta a frufrumat. - Mi lenne, ha megünnepelnénk ezt a jeles alkalmat? Elmehetnénk enni, ha végeztél - ha szívem nem vert még eléggé gyorsan, akkor most már igen. Jól hallottam, amit hallani véltem? Randira hívott?

- Rendben - bazsalyogtam. - És csak ketten lennénk vagy hoznád a többi Bulletproof-ot is? - kissé elpirultam és lesütöttem a szemeimet.

- Te kis suta - ismét beletúrt a hajamba. - Természetesen csak ketten lennénk - csillogó szemekkel néztem az övét, mire ő kacsintott. 

- Nara! - azt hiszem ez apukám éles hangja volt. - Hagyd a fiúkat dolgozni és gyere ide. Még van pár megbeszélni valónk - Suga csak mélyen meghajolt előtte, mire én megforgattam a szemeimet. Utálom, ha így parancsolgat..
- Menj csak! Majd később találkozunk - közelebb lépett, egy puszit lehelt arcomra és visszament a terembe. 

Én pillangókat és csillagokat láttam mindenhol, sőt az egész Entertainment rózsaszín volt számomra, mikor beléptem a mi - most már nyugodtan kimondhatom - tánctermünkbe. A hatás nem tartott sokáig, mivel főnököm köhintett egyet és fejével jelezte, hogy rakjam le a fenekemet a többi lány mellé. Szúrós szemekkel néztem rá, mivel elrontotta a lányos örömömet. A csajok halkan kuncogtak. Megrándítottam a vállamat, majd kifeküdtem, úgyhogy lássam a helységben lévő szakembereket. 

- Sziasztok! Az én nevem Lee Daewoo, én leszek a menedzseretek - meghajolt előttünk, majd folytatta: - Huszonnégy éves vagyok. Remélem megtaláljuk a közös hangot és mindenben tudjuk egymást segíteni. 

- Az biztos - suttogtam a többieknek.

- Na, akkor elmondanám, hogy ki milyen pozícióban lesz - elővett pár papírt a táskájából, majd szólította is az első lányt: - Park Myunghee, állj fel - az említett személy felállt. - Mivel te vagy a legidősebb, így te leszel a leader. Ismerve képességeidet arra gondoltunk, hogy énekes és rapper pozícióba rakunk be. 

- Értem - mondta Myunghee.

- Ja és arra gondoltunk, hogy a Smilyn művésznév rád illene. Elfogadod, vagy..?

- Elfogadom - somolygott. Most már értem a színpadi név eredetét. Nagyon szép mosolya van. 

- Nam HeiRyung - a mellettem ülő lány kisétált és Smilyn helyére állt. - Te lennél a második legidősebb? - bólintott. - Gyönyörű a hangod és a kinézeted is, ezért te leszel a főénekes és a csapat arca, tehát a visual. Elégedett vagy? 

- Nagyon - jobban megnézve tényleg nagyon szép volt. Smink nélkül is nagyon figyelemreméltó az ábrázata. 

- Arra gondoltunk, hogy a neved elejéről elhagyhatnánk a "Hei" szótagot és csak hagyjuk meg a Ryung-ot. Mit szólsz hozzá?

- Ígéretesnek hangzik - nyilvánította ki véleményét, majd meghajolt és vissza leült.

- Shin Nara - feltápászkodtam fekvő helyzetemből és én is kiálltam oda, ahol már az előttem lévő két személy már állt. - Hmm.. Nagyon tehetséges vagy. Remekül tudsz énekelni és táncolni is, ezért te leszel a főtáncos és a másod főénekes - fülig érő mosollyal bólintottam. - A te nevedet nem változtatnánk meg, mivel apukád lévén már sokan ismernek. Megfelel?

- Meg. Köszönöm - én is meghajoltam, mint az előttem lévő Ryung és ezer wattos vigyorral az arcomon visszamentem. 

- Oh Jihyun - utolsó személy is kisétált. - Hallottuk, hogy nagyon tudod pörgetni a nyelvedet, ezért kineveztünk a főrappernek. A tánctanárod elmondta, hogy nagyon ígéretes a mozgásod, így te is a jobbik táncos kategóriába kerültél. Te vagy a legfiatalabb, szóval te vagy a maknae. Szüleid mesélték, hogy már kicsi korod óta Rinanak hívnak, mert nem kedveled a születési neved. Mi lenne, ha ez lenne a művészneved? 

- Nagyon örülnék neki, mivel tényleg utálom az igazi nevemet - motyogta kissé megszeppenve. 

- Oké, akkor ezt is megbeszéltük - az órájára nézett. - Hú, kissé elszaladt az idő. Mivel nekem meg a tanáraitoknak még lesz egy megbeszélése, így az ő bemutatásukat átrakjuk holnapra. Most inkább megmutatnám a dormotokat, ahova szintén holnap már el is kezdhettek beköltözni.

Mindenki szétszéledt a megbeszélés után és úgy beszéltük meg, hogy fél óra múlva találkozunk a bejáratnál. Én megkerestem a nagy kabátomat és egyből abba a terembe vettem az irányt. Kettőt tippelhettek, hogy mégis hova tartok.. 

Felettébb csend volt azon a környéken. Talán nincsenek itt? Próba szerencse elven benyitottam a táncterembe. Sötét volt és csak egy személy volt bent, aki a telefonját nyomogatta. A fény pont megvilágította az arcát, így láttam, hogy ki is pontosan, aki egyedül van a megvilágítatlan teremben. Ledobtam a kabátomat és futva bevetődtem mellé. Kissé megijedt, s a telefonját a kanapéra ejtette. Felvettem neki, majd elmosolyodva visszaadtam neki.

- Mit csinálsz egyedül a sötétben?  

- Unatkozom. A többiek elmentek kaját venni, de én nem voltam éhes, meg amúgy is mára már megbeszéltem valakivel egy vacsit - jelentőségteljesen rám pillantott, mire elpirultam.

- Öhm.. Nekünk most megmutatják az új dormunkat, de utána mehetünk. Hol találkozzunk? 

- Hívj fel, ha végeztél - magyarázta és kezembe nyomta a mobilját. - Írd be a számodat, én pedig beírom a tiédbe az enyémet - kezébe nyomtam a telómat, majd elkezdtem pötyögni az övén. 

- Hogy írjam be magam? - kérdeztem tőle.

- Ahogy szeretnéd - na kösz, Suga. Sokat segítettél. Ötlethiány miatt csak simán beírtam, hogy Nara és még egy mosolyfejet irkáltam mellé, majd mentettem a névjegyet. Ismét telefont cseréltünk, s az enyémet elraktam a kabátzsebembe, mire ő nevetni kezdett.

- Most komolyan ennyit tudtál csak kitalálni?! - kuncogott egyre hangosabban. Arcom piros színt vett fel, s lehajtottam a fejem. - Na majd én kitalálok neked egy nevet - motyogta röhögcsélve, majd írni kezdett. Feltérdeltem és érdeklődve próbáltam meglesni, hogy vajon milyen névvel mentheti el újra a telefonszámomat. Nem engedte, hogy meglássam, így kicsit messzebb húzódott. Nem adtam fel és követtem. Megtámaszkodtam a bal kezemmel a kanapé hátulján és kikaptam Yoongi kezéből a mobilt. Felpattantam és futni kezdtem a teremben. Véletlenül lezártam a telót, így megszűnt az a kicsi fényforrás, amit a készülék szolgáltatott. Megálltam egy helyben és füleltem, hogy merre is lehet az a csirkefogó. Olyan szinten nem hallottam neszt, hogy kezdtem félni. Nem vagyok az az ijedős fajta, de most őszintén bevallom, hogy betojtam. Jobbra kezdtem el lépdelni, mikor Suga hátulról magához rántott. Szívem megállt egy pillanatra, majd a kialakult helyzettől hevesebben kezdett verni. 

- Hülye vagy? - dorgáltam meg, miközben szembefordultam vele.

- Igen, de te szereted a hülyéket, nem? 

- Nem! - mondtam és hátrálni kezdtem, mire ő közelebb húzott magához. 

- Hazudni bűn - suttogta ajkamra. - És a bűnösöket meg kell büntetni. 

Megjegyzés: 

*Never Stop Reach for High: magyarosan lefordítva --> Soha ne hagyd abba a magasba törést.

My love is younger than me - Dongho [2. rész]

Fejem hasogatott, s ébredésem után egyből fájdalomcsillapítóért ordibáltam. Az egyik lelkiismeretes szobalány hozott nekem és emellett azt is elmondta, hogy ma járt itt egy fiatal fiú, aki itt hagyta a magassarkúmat és a parókámat. A bejárónő megfogadta, hogy titokban tartja ezt az egészet és mielőtt elhagyta volna a szobámat még a srác telefonszámát a kezembe nyomta. Tudtam, hogy ki lehet az illető, de az arca sajnos nem maradt meg. Eldöntöttem, hogy fürdés után felhívom, de előtte mindenképpen áztatnom kell magam, mivel bűzlöttem az alkoholtól és a cigi szagtól.

***

Az ágyamon ültem, a törölköző körém volt csavarva és még egyet raktam a hajamra. Bár rövid hajviseletem van, de szeretem felcsavarva hordani, miután megmostam. Kinyitottam a cetlit, amit a szobalány adott nekem és át sem gondolva, hogy esetleg kamu szám lenne vagy valami ilyesmi, elkezdtem bepötyögni a számot. Kétszer is leellenőriztem, hogy egyezik-e, majd rámentem a hívást kezdeményező gombra. Lábaim remegtek, ami izgulásomat tükrözte. Nem tudtam, hogy mit várjak, így kissé féltem. Fogalmam sincs, hogy mi történhetett hajnal, csak reménykedni tudtam, hogy nem égettem le túlságosan magam. Az már meg sem fordult a fejemben, hogy lefeküdtem-e vele, mert ha igen, akkor mentem lefordulok az ágyamról.

Gondolataimat egy "halló?" oszlatta el.

- Uhm, a nevem Kim Rim és, azért hívlak, mert én..

- Te vagy a parókás lány. Úgy tűnik, hogy megkaptad a dolgokat, amiket visszavittem.

- Igen. Nagyon köszönöm és azt is, hogy hazahoztál. Te voltál az, ugye?

- Én voltam, de azért már megkaptam a fizetségemet - belenevetett a telefonba, mire én kétségbeestem. Ugye nem..? Rosszul leszek. 

- Ezt, hogy érted? - szerintem olyan fehérré változtam, mint az előszoba fala.

- Elmagyarázom csak találkozz velem.

- Tessék?

- Találkozzunk a Han folyónál - kicsit emésztettem a dolgot, majd úgy döntöttem, hogy egy találkozóba senki sem hal bele.

- Oké, hol?

- Legyen mondjuk a Banpo parkban a híd lábánál. Megfelel?

- Meg - sóhajtottam.

- Egy óra múlva, mert később nem érek rá. Szia.

- Várj! - mielőtt lerakta volna belekiáltottam a telefonba. Hallottam, hogy elvigyorodik. - Áruld el a neved, kérlek! 

- Shin Dongho. Sayonara! - ezzel kinyomta.

***

Idegesen álldogáltam a Banpo híd lábánál. Lábammal szórakozottan rugdostam egy követ, de még ez sem tudta elűzni feszült állapotomat. Már majdnem elhatároztam, hogy gyorsan lelécelek és elfelejtem ezt az egészet, amikor valaki a nevemen szólított.

- Te vagy Rim, igaz? - kapucnimat lefejtettem a fejemről és hajamat kezdtem el igazgatni. - Áh, biztos, hogy te vagy az - értetlenkedve néztem rá. Miért ilyen biztos ebben? - Hajnalban is pont ugyanígy igazítottad el a hajad.

- Öööööh.. Ha már így szóba hoztad, akkor elmesélnéd, hogy mi is történt pontosan? 

- El, de előtte üljünk le - mutatott egy padra. Bólintottam, majd lehajtott fejjel követtem. Agyamban hülyébbnél hülyébb történetek villantak be és reménykedtem benne, hogy egyik sem történt meg velem. - Nos, hol is kezdjem?

- Az elején?! - eléggé bunkóra sikeredett ez a mondat, de ő csak kinevetett, majd végigsimított az arcomon. Kirázott a hideg és, ha jól érzékeltem, akkor el is pirultam. Mi a fene van velem?

- Egy buszmegállónál akartad levenni a magassarkúdat, mikor elestél. Én ekkor siettem a segítségedre. Megtartottam a fejed, mire te felpattantál és a parókád a kezemben maradt - szemeimet szorosan összeszorítottam. Hogy lehettem ilyen idióta?! - Aztán a másik cipődet is leakartad venni és az ölembe estél. Megkértél, hogy segítsek levenni a lábbelidet, mire én azt mondta, hogyha megcsókolsz, akkor megteszem. 

- Mondd, hogy nem csókoltalak meg - szűrtem a fogaim között. 

- Álmomban sem mertem volna hinni, de megtetted. Én poénnak szántam az egészet, de te úgy rám tapadtál, hogy nem bírtam ellenállni neked - rám kacsintott, mire szívem hatalmasat dobbant. Felpattantam és a folyó széléhez sétáltam. Percekig csak bámultam a vízfolyást és azon töprengtem, hogy melyik hullámba vessem be magam. Ebbe vagy inkább abba ott? 

Hogy lehettem ilyen kis cafka? Soha többet nem iszom ennyit. Nem akarok még egyszer illuminált állapotban megcsókolni bárkit is. Mégis mi a fenét képzeltem akkor? Hisz szemmel láthatóan fiatalabb nálam. És, ha még csak gimnazista? Ha kettőnkön kívül tud valaki erről az egészről, akkor akár fel is jelenthet fiatalabb személy molesztálásáért. Rim, te nagyon gyengeelméjű vagy. Ehhez hasonló jelzőkkel illettem magam gondolkodásom közt és párszor megkorholtam agyamat, hogy miért nem tud rendesen működni, mikor sört iszom. Pár korsó olyan sok lenne? 

Nagy sóhaj kíséretében megfordultam. Dongho még mindig ott ült és összehúzott szemekkel vizslatott engem. Csak nem aggódik értem? Áh, nem! Az lehetetlen. Elhessegettem ezt az elméletet és visszaültem mellé.

- Jól vagy? - kérdezte, miközben tekintetemet próbálta elkapni, de én direkt nem néztem rá.

- Nem - mondtam őszintén. 

- Folytassam a sztorit vagy itt hagyjuk abba? 

- Nincs vége?! - szemeim a háromszorosukra növekedtek és eltátottam a számat.

- Nincs - motyogta egy halvány mosollyal a szája sarkában.

- Khmm.. Előtte kérdeznék valamit. - biccentett, hogy nyugodtan tudakolózzak. - Hány éves vagy?

- Húsz - na remek. Megcsókoltam egy négy évvel fiatalabb fiút. Ennél mélyebbre nem is tudnék süllyedni. - Tudom, hogy idősebb vagy nálam és engem nem zavar.

- Már mért is zavarna? Csak egy csók volt köztünk - magyaráztam halál nyugodtan, mire felnevetett. - Ugye más nem történt?

- Nem, de nem csak egy csók volt. Hazakísértelek és te egész éjjel letámadtál engem. Még egy játszótéren is meg kellett állnunk, mivel te nem bírtál a véreddel és neki álltál levetkőztetni - hirtelen levegőt is elfelejtettem venni. Lefagytam és agyamat perverzebbnél perverzebb teóriák burkolták be. - Levegőt vegyél, Rim! - megint végigsimított arcélemen, mire visszatértem az életbe. Megráztam a fejem és felpattantam.

- Figyelj, ezt itt hagyjuk abba. Nem vagyok kíváncsi a többi részletre, csak felejtsük el, oké? - ravaszul elvigyorodott, majd kezemnél fogva maga elé húzott. Szabad karját felcsúsztatta nyakamig és gyengéden arcával egy vonalba húzta az enyémet. 

- Én nem akarom elfelejteni - suttogta, s közben gyönyörű szemeivel az enyémeket tartotta fogva. - Tudom, hogy vonzódsz hozzám.. Ezt már bebizonyítottad hajnalban. Szeretném, ha ebből az egészből több lenne, mivel nagyon megkedveltelek már az első pillanattól kezdve. Nem érdekel, hogy korosabb vagy, mint én. Felőlem hetven éves öreg banya is lehetsz, akinek annyi műtéte volt, hogy tíz ember két kezén se tudná megszámolni, mert nekem akkor is tetszenél - fúj. Ez egy szar példa volt, de akkor miért vágyódom ajkai után?