Megnyílt!

Megnyitottam a második blogomat is. :)

Ha kicsit lejjebb olvastok (közvélemény kutatás), akkor megtudjátok, hogy milyen is lett ez a blog. 

Írtam egy bevezetőt hozzá, de senki sem szokta elolvasni, szóval mindegy. :DD

Egy szó, mint száz; katt! 

Believe. Hope. Love. It's K-pop.

Közvélemény kutatás~

안녕!

Támadt egy olyan ötletem, hogy nyitok egy vicces K-pop-os blogot. 

Hogy ez mit is takarhat? Rengeteg vicces gif-et, képeket, szöveget, vicceket számos bandáról.

Lehet kicsit érthetetlennek tűnik a dolog, de példának itt van ez a Luhan-os gif (azaz mozgókép). :) 

Ehhez hasonló - és még megannyi idióta - dolgokkal találkoznátok a blogon. Valamelyikhez írnék egy kis szöveget, ha éppen olyanom van, de nem feltétlenül "beszélnék a levegőbe". A húgomat szoktam ezzel szórakoztatni és ő támogatja az ötletem.

Szóóóval? Lenne igény ilyen blogra vagy nem? 
Mindössze egy igent vagy egy nemet várok el tőletek.

Előre is köszönöm!

Hana

My love is younger than me - Dongho [1. rész]

Ezt a kis történetet, csakis a húgom miatt írom, úgyhogy Húgi érezd magad megtisztelve! :D Ja és: Keep calm and don't forget Dongho! 

Keserű arccal álltam anyukám mellett. Apukám éppen az ajtót nyitotta, mivel vendégek érkeztek hozzánk, méghozzá nem is akárkik; egy újabb férjjelölt, akit anyám szemelt ki nekem nem rég. Beljebb jöttek, s én illedelmesen meghajoltam mind a hármuk - fiú és a szülei - előtt. Felegyenesedtem és azonnal hajamhoz, mármint a parókámhoz nyúltam és eligazítottam, hogy biztosan a helyén maradjon. 

- Rim, hadd mutassam be neked Choi DaeJung-ot. Két évvel idősebb nálad, de már átvette az apja helyét a vállalatnál - magyarázta anyám, miközben a srác - vagy inkább már férfi - kezet nyújtott nekem. Készségesen elfogadtam és egy kamu mosollyal kísértem a mutatványt. - DaeJung, ő itt a lányom Kim Rim. Az Üzleti Főiskolára jár, jelenleg mesterképzésen van és kitűnő tanuló - csakis, azért tanulok, hogy minél előbb eltűnhessek ebből a családból.

- Ígéretesnek hangzik az ifjú hölgy és mellesleg még csinos is. Choi JoonHa - meghajoltam DaeJung apja előtt, majd belekezdtem a bájcsevejbe, amit pár órája anyám gyakoroltatott velem.

- Nagyon örvendek, hogy személyesen is megismerhetem. Csupa jót hallottam már magáról és nagyra tartom a munkáját. 

- Igazán kedves vagy - látszott rajta, hogy tetszik neki, hogy dicsérem az egóját. Gusztustalan, hányingerem lett tőle. 

- Persze, hogy kedves. Ő már csak ilyen. Mindig mindenkivel kedves, ugye Rim? - jelentőségteljesen rám nézett, mire fintorogtam egyet.

- Természetesen az vagyok, főleg ha az illető lehet, hogy az apósom lesz. 

- Rim! - kiáltott rám anyám.

- Hagyja csak - csitította le Choi JoonHa. - Kedvemre való lesz az ifjú hölgy társasága. Te mit szólsz, Drágám? - felesége felé pillantott, aki megvetendően méregetett engem. 

- Elbűvölő teremtés - mosolyodott el, majd közelebb lépett hozzám. - Kang JungEum - mutatkozott be. Ismételten meghajoltam, majd egyből parókámhoz nyúltam. Feltűnésmentesen eligazítottam, majd egy halvány mosollyal az arcomon az étkezőbe invitáltam az összegyűlt népet.

Az asztalnál már fel volt szolgálva az első fogás, ami leves volt; kkori gomthang.* Anyámék kinyomoztatták, hogy a tisztelendő úr - szüleim mindig így hívják -, más néven Choi JoonHa kedvence ez. Én utáltam ezt a levest, de szüleim kedvéért ezt is - mint sok minden mást - meg kell tennem. Hangtalanul kihúztam a székem és helyet foglaltam. DaeJung velem szemben ült, remek. Hamis vigyoromat arcomra varázsoltam, majd rákacsintottam a fiúra. Az egész feje piros lett, ami elégedettséggel töltött el. Kétségtelenül odáig van értem. A végén még az egész vacsora dologból kovácsolhatok magamnak előnyt anyám tudta nélkül.

- Nahát! - lelkendezett a tisztelendő úr. - Honnan tudták, hogy ez a kedvencem? 

- Sehonnan - mondtam nemes egyszerűséggel, mire szüleim gyilkos tekintettel vizslattak engem. - Nagyon szeretem ezt a levest, így megkértem a szakácsot, hogy ezt csináljon. Persze nagyon örülök, hogy a maga ízlésének is eleget tudtunk tenni. 

- Rim-shi, kegyed véletlenül nem diplomatának tanul? 

- Titokban szoktam gyakorolni és, ha kell akkor bevetem a szüleim ellen, csakhogy megkapjak egy pár magassarkút - kár, hogy nem is hordok magassarkút és, ami ma a lábamon van az is anyámé.

- Úgy tűnik, hogy sokoldalú vagy. Később letesztelnélek, ha nem bánod. 

- Csak tessék. Állok rendelkezésére - ezek után én nem igen szólaltam meg, csak hallgattam, ahogy apám és Choi JoonHa az üzletről beszélnek. Őszintén szólva roppant unalmas volt és még a pincér zoknija is jobban lekötötte a figyelmem, mint ez a sok mellébeszélés.

Vacsora után átvonultunk a nappaliba, ahol előkerült némi alkohol Soju formájában. A két rangidős férfi szinte percenként húzta le a kb. húsz százalékos szeszes italt. Sajnos én nem ihattam, mivel jelen volt édesanyám és JungEum-shi is. Csöndesen ültem, mikor DaeJung mellém kúszott és a fülembe suttogott:

- Mi lenne, ha megszabadulnánk az ősöktől és elmennénk kicsit erősebb piát inni? - nem hittem a fülemnek, így visszakérdeztem. Újra elmondta azt, amit az előbb is. Tágra nyílt szemekkel néztem rá, majd másodpercekkel később bólintottam. Felálltam és kezet nyújtottam neki is, hogy a kamu sztorim hihető legyen.

- Anya, ha nem bánjátok, akkor DaeJunggal elmennénk sétálni. Az idő kellemes, szóval lesétálnánk a folyóhoz.

- Jól van, Kicsim. Semmi akadálya, hogy menjetek. Testőr kell mellétek? - anyám őszintén meglepődött. Nem beszéltük meg, hogy ilyesmit tennem kell, de a improvizálás mindig is jobban állt nekem, mint a monoton, betanult dolgok. 

- Minek kellene testőr, ha egy erős és jóképű férfiú van mellettem?! Anya, ne nevettess - hogy előadásom még hitelesebb legyen kezemmel legyintettem egyet, majd halkan kuncogni kezdtem. 

- Igaza van Rimnek - értett egyet Kang JungEum. - Menjetek csak, fiatal még az idő - bólintottam, majd mind a ketten meghajoltunk és simán kisétáltunk a bejáraton. 

Elengedtem DaeJung kezét, majd felé fordultam. 

- Hova szeretnél menni? - kérdeztem tőle.

- Nézd, nekem barátnőm van, szóval..

- Nem akarsz tőlem semmit?! - fejeztem be helyette. - Én sem szeretnék tőled semmit - elvigyorodtam, s ő is rám mosolygott. - Elismerem eddig te nézel ki a legjobban a jelöltek közül, de sajnos nem vagy az esetem. Attól még barátok lehetünk!

- Akkor menjünk és igyunk a barátságra - nevetgélve indultunk el és pár méter után Dae - ő mondta nekem, hogy nyugodtam hívjam így - leintett egy taxit és mondott neki egy címet.

Az egész utat végig beszélgettük, majd egy híres szórakozóhely előtt megálltunk. Nem tudtam a nevét és nem is igazán érdekel, mivel nem vagyok nagy bulis. Inkább elmegyek a barátaimmal inni egy koktélt és ennyi, a tánc nem az én stílusom. Ezt éppen közölni akartam újdonsült barátommal, de nem hagyott szóhoz jutni, mivel megfogta a csuklóm és húzott maga után. Bevágódtunk a tömeg közepébe, még fizetnünk sem kellett, mert Dae ismerőse a tulaj. Ezen egyáltalán nem lepődtem meg, de azon ahogyan ez a fiú táncolt, már annál inkább. Nagyon jól nyomta. Én csak szelíden lépkedtem jobbra és balra, ha nagyon merész akartam lenni, akkor csak felemeltem a jobb kezem, de nagyjából ennyiből állt az én tánctudásom. 

Szerencsémre DaeJung nem akart sokáig a büdös tumultus között lenni, szóval ismét húzott maga után és leültünk egy bokszba, ahol egy szőke hajú lány és három fiú ült. A lány - és persze a fiúk is, de ők nem lényegesek - illedelmesen bemutatkozott. Elmesélte, hogy Los Angelesben született, tehát amerikai és apja munkaváltása miatt költöztek Szöulba. A szőkeséget Sarahnak hívják. Hihetetlenül csinos és szép volt. Kicsit irigyeltem, de ez a gondolat hamar kiszállt a fejemből, s helyette a sör buborékai lepték be a szürkeállományomat. Jó pár korsó lecsúszott, de nem csak nekem, így nem éreztem magam kellemetlenül.

Valamikor fél három fele szó nélkül felálltam és elhagytam az épületet. Csodálkoztam, mikor telefonom kijelzőjére néztem, mivel egyetlen egy nem fogadott hívásom volt, de az is az egyik barátomtól. Telómat zsebembe csúsztattam, majd holnap visszahívom. Boldogan indultam el haza felé. Szüleim nem kerestek, szóval bajba már nem kerülhetek.

Lábam kibicsaklott párszor, elfelejtettem, hogy még mindig az a rémes magassarkú van rajtam. Megálltam egy buszmegálló mellett és megtámaszkodtam valamiben - ne kérdezzétek, hogy miben, mert ötletem sincs, hogy mi lehetett az - és elkezdtem lehámozni magamról ezt a rémséget. Az egyiket sikeresen levettem, majd a másikkal szenvedtem, mikor hátraborultam. Nem tudom az okát annak, hogy miért billentem ki az egyensúlyomból, de nem is igazán foglalkoztam vele. Fejem kissé koppant a betonon, de ekkor valaki odatérdelt mellém és buksimat felemelte. Szemeimet ráemeltem és kutya képű fiúval találtam szembe magam.

- Jól vagy? - kissé megrémültem, tehát azon nyomban felpattantam onnan. Hevesen dobogó szívvel néztem a srác kezében tartott parókára és egyből fejemhez kaptam. Hogy a fenébe lehettem ilyen idióta? Párszor megütöttem magam, majd egy jól irányzott fejrázással beállítottam rövid kis hajamat. Segítőmhöz léptem és kikaptam a kezéből a műhajat. Megtámaszkodtam benne, hogy újra megpróbálhassam levenni az idegesítő lábbeli másik felét a lábfejemről, de ekkor - ismét - eldőltem, de most a fiú ölébe estem. Ő gyengéden tartott, én pedig hebegni kezdtem. 

- Se-se-se.. Öhmm, segítenél levenni a cipőm? - véralkohol szintem valahol az egemben volt, emiatt a beszéd kissé nehézkesen ment. 

- Persze, ha cserébe adsz nekem valamit? - szemei ravaszan megcsillantak. Én hülye nem ellenkeztem, hanem megkérdeztem mit akar, mire válaszolt is: - Csak egy csókot - vállat rándítottam, majd ajkaimat az övére nyomtam. 

Megjegyzés:

* kkori gomthang (꼬리곰탕): marhafarokból készült leves.

Nothing's over - SungJong

Szívem ezerrel kalapált, ahogy beléptem a lakásba. Szerelmem nyakához egy másik lány bújt. Szemeimből azonnal patakzani kezdtek a könnyeim. Hogy tehette ezt? Azt hittem, hogy szeret.. Úgy tűnik tévedtem. 

A csaj elengedte Kedvesemet és rám pillantott. Elégedett mosoly terült el arcán. Szemeim szikrákat szórtak, de amint megláttam azt az angyali arcot, haragom tovaszállt. Nem puhulhatok el, most nem! Se szó, se beszéd sarkon fordultam és futni kezdtem a lift felé. Párszor megbotlottam vagy kibicsaklott a lábam, mivel nem erősségem a magassarkúban futás. Megkapaszkodtam a korlátba, amint beértem a felvonóba, ugyanis mellkasom nagyon szúrt. Odakaptam szívemhez és mélyeket kezdtem lélegezni. Nyugi, nyugalom! Minden oké. Levegő ki, majd be. Lassan megfordultam és a földszintes gombbal kezdtem szemezni. Kezem elindult, hogy megnyomja a megfelelő kapcsolót, de ekkor valaki rám kiáltott.

- Jin! YeJin. Meg ne merd nyomni - SungJong arcát is könnyek szelték ketté. Hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak. A fiú elkezdett felém jönni, s ekkor megtettem, amit már rég meg kellett volna, hogy tegyek; megnyomtam a gombot. Életem kétségbeesett arcot vágott, majd szélsebesen futni kezdett felém. Tágra nyílt szemekkel néztem, ahogy rohan, de nem tettem semmit. Az ajtó elkezdett bezáródni. Már csak centik voltak a két liftajtó között, mikor SungJong odanyújtotta a kezét. Gyorsan belépett mellém a felvonóba, de ekkor én elindultam kifelé. Kezét a csípőmre helyezte és szorosan magához húzott. Jobb ötlet híján megnyomtam újra a földszintet jelző gombot, így a lift most már tényleg elindult. 

Könyökömmel hasba vágta az engem ölelő személyt, elengedett. Azonnal a helység másik végébe léptem és a falhoz feszültem. Szerelmem összegörnyedt, majd a földre rogyott. Felpillantott rám, majd a lift kezelőhöz mászott és valamit megnyomva megállította az egész szerkezetet. Ezután a cselekedet után csak nyugodtan leült és hasát kezdte simogatni ott, ahol az előbb szépen megütöttem. 

- Lee SungJong! Engedj ki - mondtam neki halál nyugodtan. Megrázta a fejét, én pedig elkiáltottam magam. - Valaki! Hall engem, valaki? Segítség! Beragadtam. Hahó! Valaki - megfogta a kezem és odahúzott magához, majd megcsókolt. Próbáltam ellenkezni, de olyan szintem elvarázsoltak az ajkai - mint általában mindig -, hogy azt is elfelejtettem, hogy melyik földrészen vagyok. A csók után ismét magához édesgetett és gyöngéden karjaiban tartva ölelt. 

- Szeretlek - suttogta a fülembe. Kirázott a hideg. Hátrébb akartam menni, de nem engedett. - Kérlek, hadd magyarázzam meg. Esküszöm, hogy nem az történt, amire gondolsz. Az a lány csak.. 

- Most jön a kamu szöveg? - torkom elszorult és megint sírni kezdtem. 

- Dehogyis! Neked sosem hazudnék és ezt te magad is tudod - most ő maga tolt hátrébb, de csak annyira, hogy szemeimbe tudjon nézni. 

- Sajnálom, de nem tudok hinni neked azok után, ahogyan az a kis ribanc a nyakadban lógott. Tudod mit? Menj csak vissza hozzá. Köztünk mindennek vége - szemei háromszorosukra kerekedtek és szája nyitva maradt. - Tudod milyen elviselni, amikor pics-pöcs kis tini rajongók csorgatják rád a nyálukat? Úgy érzem, mintha én nem is léteznék. Nagyon rossz érzés és, akkor ma még meg is láttalak ezzel a.. Fhuuu, hagyjuk inkább. Köztünk vége és, akkor nyugodtan választhatsz egyet közülük - lassan leemeltem magamról a karjait, s egészen a felvonó faláig tolattam; onnan néztem, ahogyan szeméből kifolyik egy könnycsepp. Eltakarta az arcát és halkan zokogni kezdett. Én is pityeregni kezdtem. Megesett rajta a szívem és visszaszívtam volna minden egyes szót, amiket az előbb a számon kiejtettem. Át akartam ölelni, de az agyam jelzett, hogy ne tegyem. Szívem szerint az egész életemet neki adtam volna, de okosabbik énem tudta, hogy ezt nem tehetem meg több okból sem.

Percekig csak az ő rívását lehetett hallani, majd összeszedte magát és beszélni kezdett:

- Nem hagyom, hogy vége legyen. Te vagy nekem a legfontosabb. Sajnálom, ha te ezt nem így látod, de ez az igazság. Soha sem gondoltam arra egyszer sem, hogy valamelyik rajongóm elfoglalhatná a helyedet - közelebb lépett és összekulcsolta az ujjainkat, majd megpuszilta a kézfejemet. - Szeretlek! Érted? Nekem nem kell más csakis te - halványan elmosolyodott, s ezáltal az én szívem is kezdett megnyugodni.

- Biztos? 

- Természetesen - nyomott egy puszit ajkaimra. 

- És akkor az a lány miért lógott a nyakadban? - tettem fel félve a bűvös kérdést.

- Segített a meglepetésben és, mivel pénzt nem fogadott el, így azt kérte, hogy öleljem meg. Ekkor léptél be. 

- Milyen meglepetés?

- Komolyan nem tudod, hogy mi van ma? - arcon pöckölt, mire bedurciztam. Összeszorított ajkakkal fejemet ráztam, mondván hogy tényleg nem tudom mi van ma. - Pabo, ma van a szülinapod - jelentette ki vigyorogva. Úristen! Tényleg ma lenne huszonhetedike? De idióta vagyok. - Nagyon boldog szülinapot, Kicsim! - homlokomra nyomott egy csókot, mire én - fene se tudja, hogy már hányadszorra - újból elsírtam magam, de ezek most nem bánatom miatt folytak, hanem örömöm miatt. 

Ingénél fogva húztam magamhoz közelebb és azonnal ajkaira tapadtam. Először csak lágyan és lassan mozogtak ajkaink, majd mikor SungJong megnyalta a felső ajkamat, haladéktalanul elmélyítettem a csókot, így nyelveink összefonódtak. Kellemes íz terjedt el a számban és, ha nem csalnak érzékeim - márpedig nem csalnak -, akkor Szerelmem csokit evett. Csak nem belemajszolt az ajándékomba? Tovább nem tudtam ezen agyalni, mivel kezeit fenekemre csúsztatta, majd felkapott ölébe és ily módon folytattuk tovább a nyálcserét. Enyhe löketett éreztem a lift falán, de nem igazán érdekelt, ugyanis Jongie egyre vadabban kezdett smárolni. Perverz kedélye rögvest rám is átragadt, s elkezdtem kigombolni az ingét. A feléig sikerült is leszednem róla - természetesen a csók eközben sem szakadt meg-, mikor a felvonó megállt és az ajtó kinyílt. Valaki felsikított, mi pedig rögtön összeszedtük magunkat. Egy öreg néni jött be a helységbe, ugyan nem láthatott sokat, de a szemeit mégis eltakarta. Hajlongva bocsánatot kértünk, majd amilyen gyorsan csak tudtunk kiiszkoltunk onnan. 

Kedvesem megállt egy pillanatra, hogy kifújja magát, majd elkapott és hátra döntött, mint egy tánc végén.

- Szeretlek, Jin! 

- Én is szeretlek, te lökött - simítottam végig arcvonalán.

- Jól vésd az eszedbe, hogy soha sem hagyom, hogy vége legyen a kapcsolatunknak. Úgyhogy ma semminek sincs vége, sőt a kapcsolatunkban egy új fejezet indul - suttogta ajkaimba, majd ismételten megcsókolt. 

How to love? - 4. fejezet

Mosolyogva léptem be az Entertainment tornatermébe, ahol éppen egy izgalmakkal - no meg persze kiabálásokkal - teli kosárlabda meccs zajlott; BTS ellen BTS. Nem tudom, hogy hogyan osztották fel a csapatokat, de abban már biztos voltam, hogy Jimin és Jungkook egy csapatban vannak, mivel az előbb említettek egy hosszas passzcserét zavartak le. 

Felültem a lelátóra, s ekkor mellettem pattant a labda. Majdnem szívinfarktust kaptam, de csak mosolyogva visszadobtam nekik a lasztit. 

- Hogyhogy itt vagy, Nara? - érdeklődött Jimin, miközben bedobott egy kosarat.

- Elszeretnék nektek mesélni valamit, de előtte fejezzétek be a játékot - magyaráztam vigyorogva. Kíváncsiskodva pillantott rám az összes Bangtan Boy, mire derűm még nagyobb lett. - Van időm, úgyhogy játsszatok csak - megrándították a vállukat és folytatták a játékot, kivéve Yoongi. Engem nézett. Integettem neki, mire rám kacsintott. Kissé elpirultam, de nem fektettem nagy hangsúlyt a dologra, hanem farmeromat kezdtem piszkálni. 

Mindössze pár percig bírtam lefelé nézni, kissé megszédültem. Párszor megráztam a fejem, majd telefonomat kivettem a zsebemből és hangosan bekapcsoltam a Growl-t. A srácok meghallották és feneküket kezdték el ütemre rázni. Én gyorsan lefutottam, majd a refrénnél elkezdtem táncolni a koreográfiát. A fiúk tapsolni kezdtek, én pedig arcomat hajam mögé rejtettem. Valaki közelebb lépett és szorosan magához húzott. Nagyra nyílt szemekkel néztem, ahogyan Park Jimin megszorongat.

- Hé, nagyfiú! Nem kapok levegőt.

- Jajj, bocsáss meg - szabadkozott, miközben hátrébb lépett. Pironkodva helyezte fejére fullcapjét. Én csak halkan kuncogtam, majd belebokszoltam a vállába, hogy ne legyen zavarban. Rám pillantott, majd édesen elmosolyodott. Megesett rajta a szívem, így végig simítottam az arcán. Azt hittem, hogy ezek után megnyugszik majd, de pont az ellenkező hatást értem el vele. Arca hirtelen olyan rákvörös lett, mintha negyven fokban naptej nélkül lett volna a strandon. A srácok 'húú-ztak' egyet. Lesütöttem a szempilláimat, mikor valaki halkan köhintett egyet. Rá emeltem a tekintetemet és egy kissé rossz kedélyű Sugaval találtam szemben magam. Nem értettem, hogy mi a baja, de a többiek előtt nem akarom megkérdezni tőle, így inkább belekezdtem a történetembe.

- Kéééééépzeljétek - kezdtem ujjongva a mesémet. - Holnap megismerek három lányt, akikkel lehet, hogy egy csapatban leszek. 

- Úristen, Nara! Gratulálok! - örvendezett velem együtt Jungkook, majd felkapott és háromszor körbe forgott velem. 

- Tudsz már valamit róluk? - kérdezte V.

- Mi lesz a koncepciótok? - hallatta hangját J-Hope.

- Mikor fogtok debütálni? - mosolygott Jin. Én egyszerűen mindenkit csendre intettem.

- Még nem tudok semmit sem. Apám kb. fél órája közölte velem az egészet. Hát nem nagyszerű?! - szemeim csillogtak, s hangerőmből nem tudtam visszavenni.

- Mind nagyon örülünk neked - simogatta meg buksimat Rap Monster. - Ugye, Yoongi hyung? - mindannyian Sugara pillantottunk, aki csak könnyedén villantott egy szexi mosolyt, amitől én elolvadtam a többi egyed, pedig - szerény véleményem szerint - nem igazán gondolta vonzónak ezt a vigyort. 

- Gratulálok, Nara. Ügyes vagy! - mondta nemes egyszerűséggel, amit én nem tudtam hova tenni. Értetlenül néztem rá, de ő csak megrázta a fejét és folytatta azt, amit mondani akart: - Éhes vagyok! Menjünk enni - amint kijelentette el is indult. 

- Várj, Yoongi! Hadd döntsük el, hogy mit eszünk - mondta ésszerűen Jin.

- De én nem akarok már menni sehova csak a dormba - nyavalygott a maknae. 

- Javaslom, hogy menjek csak Suga hyung és még egy ember - ez nem is inkább javaslat, hanem kijelentés volt Jimin részéről. - Döntsük el kő-papír-ollóval - már mindenki felkészült a játékra, mikor megszólaltam:

- Majd én elmegyek vele, csak válasszátok ki, hogy mit akartok enni. 

A rappere pillantottam. A kosárlabdával szórakozott, s különböző trükköket mutatott be, amitől nekem a szavam is elállt. Nem tudtam sokáig csodálni a fiút, mivel a többi BTS tag kijelentette, hogy mit akarnak enni; kimbap-ot. Bólintottam, majd elindultam a labdával szórakozó srác felé.

- Gyere menjünk, mielőtt esni kezd a hó - szó nélkül oda dobta a lasztit a Hoseoknak, majd csöndesen követni kezdett. Felmentünk a táncterembe, ahol felöltöztünk, majd szintén nagy hallgatásban kiléptünk a Big Hit Entertainment ajtaján.

Lassítani kezdtem a tempómon, hogy bevárjam, de mikor utolért, akkor meg begyorsított, így maga mögött hagyva engem. Fújtattam egyet, majd utána eredtem és megfogva a vállát magam felé fordítottam.

- Baj van? 

- Nem. Mért lenne? - kérdezte flegmán és már indult is volna tovább, ha nem tartom vissza. 

- Nem értelek. Valami rosszat tettem vagy mondtam? 

- Nem, csak.. - mély levegőt vett. - Csak rosszul esik, hogy mással is ugyanolyan kedves vagy, mint velem.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy másokkal legyek tapló?

- Nem, dehogyis! Csak azt hittem, hogy számodra különleges vagyok, de félre értettelek - elnézett egy másik irányba, s én még mindig homályosan láttam a dolgokat. Számomra kivételes fiú és vonzódom hozzá. Oh, de még mennyire, hogy vonzódom hozzá. Négy év van köztünk és sosem fordult meg a fejemben, hogy akár ő is így érezne irántam. Még a baleset, akarom mondani a csók után sem. Kedvesebb lett és talán jobban is figyel rám, de szerintem ennyi az egész.

- Különleges is vagy - mondtam somolyogva.

- Azt mindjárt gondoltam - nevetett. - Csakhogy nem úgy vagyok különleges, mint egy férfi - lefagytam. Ezzel most azt akarja mondani, hogy..? - Én csak úgy tudok rád nézni, mint egy nőre, nem mint egy barátra - szívem tízszer gyorsabban kezdett dobogni. A szavak a torkomra forrtak. Csak tátogtam, akárcsak egy hal, de egy hang nem jött ki a számból. Yoongi csak kinevetett, majd közelebb húzott magához. - Nos, mit szólsz? - halkan hebegtem még egy ideig, majd összeszedtem a gondolataimat és azokat szavakba öntöttem:

- Nem zavar, hogy csak gimnazista vagyok? - bazsalyogva fejét rázta, ezzel jelezve, hogy nem zavarja. - És az sem zavar, hogy nem tudom, hogyan kell szeretni? - kicsit habozott, majd megpuszilta a homlokomat.

- Majd én megmutatom, hogy hogyan kell szeretni.

Elpirultam, s ő csak kuncogott. Kezét nyújtotta, amit örömmel elfogadtam. Nem fűztük össze az ujjainkat, mivel nem vagyunk szerelmesek, sőt egy pár sem vagyunk. Mindössze jól esett az, hogy megfoghattam gyöngéd tenyerét. Ezer wattos vigyoromat senki és semmi sem tudta volna eltüntetni, aztán hirtelen megjelent egy csapat - nagyjából velem egy idős - tini lány. Sugat egyből betámadták és emiatt el kellett engednem. Nem tudom, hogy a fanok az egészből mit láttak, de remélem nem sokat, különben oda a még nem is létező hírnevemnek. 

Köszönetnyilvánítás!

Sziasztok! ^^

Nem is tudom, hogy hogyan kezdjek bele. Őszintén szólva annyit írnék, hogy köszönöm szépen és részemről le lenne rendezve ez az egész dolog. De nem! Ti ennél sokkal többet értek. Sajnos nem igazán vagyok a szavak embere, de miattatok megpróbálom.

Nem is tudjátok mennyit jelent, hogy vannak olvasóim. Sosem kívántam azt, hogy ezres nagyságrendű olvasó köröm legyen.. Nem, az nem én lennék. Én mindössze annyiért áhítoztam, hogy olyan olvasóim legyenek, akik szeretik azt, ami a kis buksimból kipattant. Remélem meg vagytok elégedve, de ha nem akkor nyugodtan leírhatjátok nekem, nem fogok megharagudni, ígérem! :) 

Egy szó, mint száz ezer köszönet, hogy olvassátok a fikcióimat! ♥

Külön köszönet illeti a húgomat, Fannyt és az Unleash your fancy (ez az egyik legjobb blog, szóval  ne halasszátok el. gyerünk, gyorsan, katt! ) nevezetű blog íróját, Orsit. Nagyon köszönöm nekik, hogy támogatnak és, hogy mindig elmondják a véleményüket. ♥♥

***

Oh, Christmas tree, oh Christmas tree.

Nem tudom, hogy honnan van ez a dal, de az agyamra megy már. Barátnőim folyamatosan ezt énekelték. Hú, hagyjuk is. 

Csak annyit szerettem volna írni, hogy NAGYON BOLDOG KARÁCSONYT ÉS MÉG BOLDOGABB ÚJ ÉVET KÍVÁNOK. =)

Remélem, hogy mindenki megkapja mindazt, amit szíve kíván, legyen az ruha, játék, smink vagy esetleg szeretet. 

Na jó. Elég legyen, mi? :D Túl sokat beszélek/írok, tudom. Már csak annyit szeretnék, hogy nézzétek meg ezt a videót, mert nagyon édes. Bár én annyira nevettem, hogy majdnem lezúgtam a székről, de nem baj. :DD

Hogy a barátnőm angol tudásával éljek; Marry Christmas még egyszer.! 

Hana

How to love? - 3. fejezet

Vacogva lépkedtem be lakásba mögöttem hét halálra fagyott törpével. Cipőmből azonnal kiléptem, hogy ne koszoljam össze az előszobában lévő szőnyeget, majd befutottam a fürdőbe. Ledobtam magamról a nedves, havas kabátomat és kitettem száradni. Hajamat kifésültem, s hagytam, hogy vizesen omoljon hátamra. Úgy néztem ki, mint egy ázott kutya, de egy vállrándítással eldöntöttem, hogy nem érdekel.

Mikor visszaértem a fiúkhoz, jó kedvem a magasba hágott. Álltak ott, mint a hófedte oszlopok. Egyikük sem mozdult, de szerintem levegőt is elfelejtettek venni. 

- Ne csak álljatok ott! Adjátok nekem a kabátokat. Cipőket dobjátok csak le és nyugodtan menjetek beljebb. Esküszöm nem tartok itthon albatroszokat - Jimin robotszerűen kezdett el vetkőzni, amely mindannyiunkat megnevettetett. A hangulat kissé oldódott, de éreztem, hogy még mindig zavarban vannak. Jimin még mindig azt az idióta mozgást csinálta. Kezembe nyomta a kabátját, majd csak nézett engem. Fejemmel intettem, hogy menjen be, majd seggbe rúgtam, hogy ténylegesen is induljon el. 

Miután az összes fiú rám dobta a kabátját - szó szerint - egyensúlyozva indultam el ismét a fürdőbe. Amint beértem az összes kiesett a kezemből. Nagyot sóhajtva realizáltam, hogy még mindig nem erősségem a szerencse. Halkan énekelve kezdtem el kiteregetni a tél ellen megvédő pufók ruházatokat, mikor valaki kopogott. 

- Szabad! - kiabáltam ki, s már nyílt is az ajtó.

- Kell segítség? - hangja gyöngéd volt. Kirázott a hideg. Eddig sem volt melegem, de most már biztos, hogy nem lesz. 

- Igazán kedves vagy, de nem kell. Menj csak és pihenj - haloványan rá mosolyogtam, majd felakasztottam az utolsó kabátot is. Csuklóját megfogva húztam ki a fürdőből, mivel nem igazán akart mozdulni. Smink mentes szemeivel engem bámult, mire én csak megforgattam az enyémeket. - Menj, szórakoztasd akkor a többieket. Tudom, hogy megy neked - még mindig nem mozdult, csak nézett. Fejbe pöcköltem, de erre sem reagált semmit. - Oké. Tudod mit?! Gyere segíts nekem meleg ruhákat és takarókat hozni - erre már elmosolyodott. Én is somolyogtam, majd elindultunk az előbb említett dolgokért.

Több szobában is jártunk, mire összeszedtünk pár dolgot. Az enyémet hagytuk utoljára. Felforgattam mindent, míg Suga elismerően füttyentett, mikor meglátta a hatalmas posztert a BTS-ről. Nevetve pirultam el és inkább úgy döntöttem, hogy folytatom a keresgélést. Mindössze két takarót találtunk nálam, de elégedetten konstatáltam, hogy elegendő meleg dolgot hoztunk össze. Szólni akartam neki, hogy mehetünk, de éppen a poszteremet dedikálta. Elnevettem magam, majd közelebb lépve elolvastam, hogy mit is firkantott oda.

- Yoongitól Naranak. Szívecske - magyarázta Suga, miközben próbáltam kibogarászni olvashatatlan írását.

- Rondán írsz - mondtam neki. Mosolya eltűnt és kiskutya szemeket kezdett el mereszteni. - Nem jönnek be  a cuki dolgok annyira - abbahagyta. Elmosolyodtam, majd orrára koppintottam. 

- Hmm, akkor rossz fiú leszek. Az megfelel? - kacsintva kérdezett engem, mire lélegzetem is elállt. 

- Mi van? Egyáltalán honnan veszed, hogy te "bármilyen" formában is bejössz? - ámulatom még most sem múlt el és tátott szájjal figyeltem rá. 

- Tudom, hogy tetszett, amikor olyan közel voltál hozzám. 

- És akkor mi van? Az nem jelent semmit. 

- Akkor mi jelent neked valamit is? - közelebb lépett hozzám.

- Az, hogy ha önmagad adod. Nem kell miattam senkit sem eljátszanod. 

- Értettem, főnök - megsimogatta arcomat, majd felkapta a pokrócokat és visszament a fiúkhoz. Én lefagytam. Szívem felgyorsult és arcom piros színbe váltott. Eszembe jutott a délután történt kis "baleset".

VISSZAEMLÉKEZÉS

Éppen felnéztem volna fogva tartóimra, amikor valaki hátulról meglökött így előredőlve Suga homlokának nyomtam az enyémet. Szemeimmel pont ajkait láttam, ahonnan kellemes meleg levegő tört elő a nagy lihegés közepette. Homlokomat feljebb akartam emelni, de ekkor még közelebb kerültem parancsnokomhoz, szinte centikre vékony kis ajkaitól. Belenéztem szemeibe, amíg úgy csillogtak, mint a csillagok az égen. De szép. Csodálkozni nem igen maradt időm, mivel valaki hátulról ismét meglökött - szinte rám esett - így teljesen Sugara dőltem. Szegény fiú a hirtelen jött súlytól hátradőlt. Én nyakánál helyezkedtem el és jajveszékelve sikongatni kezdtem, de természetesen csak megjátszva. Az igazi problémám az volt, hogy egyre többen feküdtek ránk. 

- Próbálj meg kiszabadulni - súgta oda nekem Yoongi. Nem értettem, hogy azért suttog, hogy csak én halljam vagy egyszerűen a nagy teher miatt nem tudott hangosabban beszélni. Bólintottam és emiatt lefejeltem álla alját. Nyekkent egy picit, de hamar túl tette magát és megint szólított, hogy másszak ki. Lábaimat nagy nehézségek árán szétnyitottam. Zavarba ejtő helyzet alakult ki, mivel Suga a lábaim között terült el. Nem néztem rá, hanem megpróbáltam lapos kúszásban feljebb araszolni, mielőtt még több nehézség szakadt volna a nyakamba, s sajnos ezt még szó szerint is megtapaszhallhattam volna. Alig haladtam pár centit, mikor leszálltak rólam és valaki elkapta a lábamat. Ijedten Suga szemeibe néztem, mire elnézett mellettem. Másodpercek alatt fordított a helyzetünkön, ily módon ő feküdt lábaim között, mivel időközben az nyitva maradt valahogy. Szólásra nyitottam a számat, mikor valami nagyon hideg landolt arcomon és mindenhol. Yoongi arca az enyémhez préselődött, szóval szánkat kivéve szinte minden arcterületünk összeért. 

- Kicsi a rakás - kiáltotta el magát Hoseok és mielőtt ránk ugrott volna, volt olyan kedves, hogy lesöpörje rólunk a havat, amit pár perce ránk öntöttek vagy dobtak, nem is tudom. J-Hope ránk ugrott és utána egyre több súlyt éreztem meg magamon. Levegőm is belém szorult és azt hiszem, még egy könnycseppet is elmorzsoltam. 

- Segíts - suttogtam a felettem lévő fiúnak. Éreztem, hogy ajkunk összeért beszéd közben. - Kérlek - suttogtam újra. Most már értettem, hogy az előbb miért suttogott Suga. Szólásra nyitotta a száját, de valamelyik eszetlen Bangtan Boy úgy ránk pattant, hogy Yoongi szó szerint lefejelt. Érzékeltem, hogy meleg ajkak tapadt az enyémekre. Szemeim nagyra tágultak, majd másodpercek múlva lecsuktam őket, amint megéreztem, hogy mozogni kezd az idegen száj. Sosem így képzeltem el az első csókomat. Mindig is úgy álmodtam meg, hogy egy fagyöngy alatt fog megtörténni az a bizonyos nyelves puszi. Elképzeléseim tovaszálltak, mivel számat birtokló személy még jobban elmélyítette a csókot, így nyelve egy pillanatra megérintette az enyémet, de abbahagyta a tevékenységet, mivel valaki levette rólam. Megijedtem és a testemet érő megkönnyebbüléstől - na meg a csóktól kapott erőm miatt - azonnal felpattantam a földről. Mindegyik BTS tag nevetett, kivéve Sugat, mert ő még nem igazán tért magához az előbbi élmények miatt. Jin közelebb lépett hozzám; leporolt és eloldozott, de utána elmenekült tőlem. 

- Ti teljesen megvagytok húzatva? Nem tűnt fel, hogy én voltam legalul? Ah, Istenem, de fáj a hasam - a fájó ponthoz kaptam. Eltávolodtam tőlük, mert úgy éreztem, hogy mentem kidobom a taccsot. Fájdalmaim közepette hallottam, hogy Yoongi is kicsit kioktatja őket, de nem igazán tudta őket megszidni. Jin odajött hozzám, hogy segítsen és csakis vele voltam kedves. A többiek ezek után megilletődve és megbánva töltötték a közelemben az időt.

VISSZAEMLÉKEZÉS VÉGE

Kicsit megpofozgattam az arcom, majd én is felvettem az összeszedett cuccokat és bementem a nappaliba. A fiúk nevetgélve vesézték ki a mai napot, s ezen én is jót bazsalyogtam. 

- Kinek kell még takaró vagy esetleg egy nagyobb pulóver? - Namjoon és Taehyung jelentkezett. Odaadtam nekik, majd feltettem a bűvös kérdést: - Kér valaki forrócsokit? - olyan üdvrivalgás ütött ki a nappaliban, hogy azt hittem el fogom veszíteni a hallásomat. - Azt hiszem, ez egy igent jelent mindenkitől. 
- Én segítek - állt fel Jin. Mosolyogva bólintottam. Megkerestem a hifi távirányítóját és bekapcsoltam. Megszólalt a 2NE1-től a Do you love me? című szám és én egyből Seokjin-re pillantottam. Rám vigyorgott, majd neki álltunk rázni magunkat. 

- Do you love me? (Szeretsz engem?) Do you love me? (Szeretsz engem?) Do you love me, like the way I love you, baby? (Szeretsz engem úgy, ahogy én szeretlek téged, bébi?)

How to love? - 2. fejezet

- Elmagyaráznád, hogy mi volt ez a mai nap? - kérdezte apám, amint hazaértem és a konyhába vetettem magam, mivel hasam hangosan jelezte, hogy üres volt és táplálék után vágyott.

- Mit magyarázzak ezen? A nő beteg ennyi - kinyitottam a hűtőt, s mosolyogva konstatáltam, hogy Yejin - a bejárónő - a kedvencemet csinálta vacsorára. Kivettem az ételt, majd a konyhapultra helyezve nyúltam egyből vissza a lekvárért. Ezek mellé még elővettem kakaót, kanalakat, szalvétát és mindent egy tálcára helyeztem. Számat nyaldosva fogtam meg a tálca két szélét, de apám ügyesebb volt, így az egészet elcsaklizta előlem. Dühösen pillantottam rá. - Add vissza!

- Nem, amíg színt nem vallsz!
- Mit valljak be? Szegény pára beteg, emiatt nem tudott elviselni engem és inkább felmondott, mielőtt beleőrült volna az egész helyzetbe - tálcámért nyúltam, de édesapám még közelebb húzta magához, mire én egy 'azonnal ad vissza vagy megbánod' tekintettel jutalmaztam. 

- Elég már a kamu szövegből. Többé nem tudsz beetetni a hülyeségeiddel - hangjából meglepő nyugodtság áradt. 

- Tényleg? Örülök, hogy végre kicsit foglalkozol velem is, mivel anya halála óta alig vagy velem - torkom elszorult, de tartottam magam.

- Tudod te is, hogy milyen nehéz nekem az, hogy ő nincs itt. Kérlek, ne zárj ki az életedből.
- Én ne zárjalak ki? - utolsó mondata miatt úgy felment bennem a pumpa, hogy kezeim ökölbe szorultak. - Hogy merészelsz ilyet állítani rólam? Rengetegszer kerestem a társaságod, de te minden alkalmat lerendeztél annyival, hogy "majd legközelebb" - kezeimmel ábrázoltam azt, amit mondtam. 

- Oké. Sajnálom. Mondd, mit szeretnél? - rám mosolygott.

- Szeretnék egy bandában énekelni, szeretnék barátokat szerezni és szeretném, ha valaki szeretne és törődne velem. Utálok egyedül lenni, mert úgy érzem, hogyha nem hagyok fel ezzel az életmóddal, akkor a magány belülről felőröl engem. Megtudod ezt érteni, apa? - szemeimben megjelentek a sírás első jelei, amit azon nyomban el is tüntettem. 

- Megértelek, de te is értsd meg, hogy nagyon féltelek és emiatt nem merlek emberek közzé engedni.

- Istenem, apa! - rikácsoltam. - Nem halok bele, ha pár lánnyal együtt éneklek - szemeit behunyta, majd mély levegőt vett. Szomorúan rám pillantott, majd beszélni kezdett:
- Átgondolom ezt a banda dolgot, de ne feledd - emelte fel mutató ujját. -, ha idol leszel, akkor csakis itthon leszek az apád. A vállalatnál én leszek az igazgatód, Shin Younho - kurtán bólintottam, majd a tálcát magamhoz véve rohantam el a szobámba, hogy végre elfogyasszam az íncsiklandó vacsorát.

***

Mosolyogva nyújtóztam ki a zongoraórám után. Apám új zongoratanárt vett fel, aki kedvemre való volt; jóképű, kedves, illedelmes és mindössze csak huszonhárom éves volt. Angyali mosollyal az arcomon köszöntem el tőle, majd felálltam, s az ablakhoz bicegtem. Lábaim kissé elgémberedtek a sok pedál nyomogatás miatt, de őszintén bevallva már hozzászoktam, így másodpercek alatt megszoktam a kellemes zsibbadást. Ámulva néztem ki az ablakon és somolyogva állapítottam meg, hogy szinte egész délután esett a hó, mivel mostanra elég vastag hótakaró fedte Szöul utcáit. Ellöktem magam az ablaktól és olyan gyorsan kezdtem rohanni, mintha ágyúból lőttek volna ki. Párszor megcsúszva, de viszonylag hamar értem el a legközelebbi táncteremhez. Magamon nevetve nyitottam be, mire hét szempár nézett rám.

- Mi ez a jó kedv, pupák? - kérdezte somolyogva Jungkook.
- Jó kedvem van - magyaráztam fülig érő szájjal. Pár szökkenéssel közelebb araszoltam hozzá és megöleltem. - Képzeld új zongoratanárom van és őszintén elmondom neked, hogy irtó dögös. Ja, és a hó is szépen esik, így arra gondoltam, hogy kimehetnénk hógolyózni. Rátok is gondoltam ám - néztem a többi fiúra. Jimin hevesen bólogatni kezdett, amin még jobban bazsalyogtam. 

- A hógolyózásban benne vagyok, de kérlek hagyj ki a lányos beszélgetésekből - morogta orra alatt, majd kiszabadult karjaim közül. Durcizva bokszoltam bele vállába, majd a BTS többi tagja felé fordultam.

- Na, benne vagytok? 

- Igen - hangzott egyszerre a válasz Jimintől és V-től. A maradék idolra pillantottam, akik fejüket rázva jelezték, hogy nem jönnek. Váll rántás közben sóhajtottam egy nagyot, majd sarkon fordultam és elindultam felöltözni.

Kerek tíz perc múlva értem vissza, de nem csak három tag volt nagykabátba beöltözve, hanem az összes. Elmosolyodtam. Végül, mindannyian beleegyeztek a csatába.
- Hogyan legyenek a csapatok? - kérdeztem a fiúktól, akik megijedtek. Szemöldökeimet felrántottam, mivel nem értettem a megilletődésüket. 

- A Monster csapatban van Jin hyung, Rap Monster hyung, Jiminie és Jungkook-ah. A Suga csapatban pedig Yoongi hyung, Hoseok-ah, én és te - csicseregte Taehyung. Rájuk mosolyogtam, majd fejemmel jeleztem, hogy irány a hideg, nyirkos levegő.

Amint leértünk, Yoongi vezér parancsára elbarikádoztuk magunkat egy közeli bokor tövében. Amolyan várfalat alakítottunk ki köröttünk és a fiúk még a testükkel is védtek engem. Kinevettem őket, majd kezembe vettem egy kisebb labdányi havat, összegyúrtam, majd eldobtam. Csillogó szemekkel figyeltem, hogy kit talált el. Lehajtott fejjel bújtam el, mivel egyetlen embert sem közelített meg a "háborús eszközöm". Suga és J-Hope jót derültek rajtam, de V nem volt ilyen szemét. Kezembe nyomott egy kész golyót, mögém guggolt és együttes erővel elhajítottuk a kezemben lévő hópelyhekből kialakított tenisz méretű 'labdát'. Ismételten figyeltem, hogy ki lesz az áldozat. Amint becsapódott Jin fején az 'üstökös', V-vel felállva ugráltunk, mire az ellenséges csapat megrohamozott minket rengeteg hógolyóval. Azonnal földre rántottam Taehyung oppat, majd Hoseokék felé kezdtem kúszni.

- Hogyan tovább, parancsnok? - feküdtem el Suga mellett. Rám pillantott és elmosolyodott. 

- Mi lenne, ha ketten egészen közelről megrohamoznánk őket? Benne vagy? - rákacsintottam, majd neki álltam a muníció gyártásnak. Nagyjából negyed óra múlva készen voltunk, addig is Hoseok és Taehyung tartották a frontot. Ők most kifeküdve pihegtek, én és Yoongi egymásra néztünk. Vékony szájával formálta, hogy 'fighting', majd fejével az ellenséges csapat felé jelzett. Értettem a célzást. Kezemben a hógolyókkal felálltam és a Monster csapat tagjait kezdtem el dobálni. Nem kíméltem őket, ahogy Suga sem. Párszor fejbe dobtam Jint és Jungkookot. A másik két tag a csapatunk vezérével harcolt. Mindössze egy percig tudtuk fenn tartani ezt a harchelyzetet, mivel Jimin elkapta a csuklómat és közelebb rántott magához. Behúzott a saját védőzónájukba, ahol azonnal a földre nyomott törökülésben. Kezeimet hátra fogta, majd összekötözte őket. Nem tudom, hogy honnan szerezte a köteleket, de elég hitelesen lett eljátszva ez az önfeláldozás. Nem kellett sokat várnom és szemben velem Yoongit is leültették a földre és az ő kezei is hátul végezték. 

- Bocsánat - suttogtam neki. Ő csak kedvesen megrázta a fejét, ezzel jelezve, hogy semmi baj. Éppen felnéztem volna fogva tartóimra, amikor valaki hátulról meglökött így előredőlve Suga homlokának nyomtam az enyémet. Szemeimmel pont ajkait láttam, ahonnan kellemes meleg levegő tört elő a nagy lihegés közepette. Homlokomat feljebb akartam emelni, de ekkor még közelebb kerültem parancsnokomhoz, szinte centikre vékony kis ajkaitól. 

How to love? - 1. fejezet

Unottan nyomogattam a zongora billentyűzetét, majd a fejemet kezdtem el beleverni. Zongoratanárom haját tépve ordibált mellettem, de nem igazán érdekelt. Már két órája gyakoroltunk unalmasabbnál unalmasabb zongoraműveket, s ez idő alatt elvesztettem a józan eszemet. Szó szerint szünetet tartott az agyam. Ilyenkor nem kellett velem foglalkozni, ha nem hagyni kellett egy fél órát pihenni és utána mindent folytathattunk onnan, ahol abbahagytuk. Szerencsétlen tanárom ezt nem értette meg. Hangosan szitkozódott, hogy fel fog mondani, ha ezt így folytatom tovább. Fejemet felemeltem az akkordokról, s megszólaltam:

- Ha ennyire utál, akkor mért nem mond fel? Mindenkinek egyszerűbb lenne az élete. Menjen és kérjen az apámtól egy csinos végkielégítést, amiért olyan rossz voltam magához, aztán húzzon el. 

Megdermedt egy pillanatig, majd szemüvegét feljebb tolta orrán és pakolni kezdett. 

- Ez volt az eddigi legértelmesebb mondatod mióta ismerlek - kabátját és táskáját kezébe vette, majd megállt előttem.

- Tényleg? Ehhez mit szól? Utálom magát - dühösen fújtatni kezdett, majd dobbantott egyet lábával és kiviharzott a teremből. Az ajtó tárva nyitva maradt, így még utána tudtam kiabálni: - Puszi pá! 

Visszafordultam a zongorához és a felesleges hajszálakat kisöpörtem az arcomból. Végig simítottam egybe részes, fehér csipkés szoknyámon, majd lábamra pillantottam. Anya balettpapucsa volt rajtam szokás szerint. Mindig, amikor zongoráznom kellett, akkor ezt vettem fel, hogy kibírjam. Szemeimet összeszorítva hessegettem el a gondolataimat egyik szülőmről és lábfejemet a zongora pedáljára helyeztem, ujjaimat pedig a billentyűzetre. Szemeimet kinyitottam, s kedvenc dalomat kezdtem el játszani.

- Már megint ezt játszod? - apám nyers hangja szelte ketté a termet miután vége szakadt a zongoraszónak. 

- Problémád van vele? - nem néztem rá, de éreztem, hogy nagyon ideges. 

- Nem lenne, ha mellette nem kergetnéd őrületbe a zongoratanárod. Ő már a harmadik volt, aki felmondott. Érted te ezt? A harmadik! - szemeimet szorosan behunytam, majd vártam, hogy folytassa a kioktatásomat. - A hab a tortán az, hogy te mondtad neki, hogy mondjon fel. Igaz ez? Válaszolj, Nara!

- Apaaaaa - minden aegyomat bevetve néztem rá. - Te elhiszed, hogy én ilyet mondanék annak a nőnek? Teljesen elment az esze. Nem tudtad, hogy súlyos agyi károsodást szenvedett, mikor megszületett?

- Mit mondasz, te átokfajzat? - lépett be a terembe a - volt - tanárom. - Hogy én fogyatékos lennék? Na megállj te kis szemétláda! - felém kezdett el lépkedni az őrültje, s én azon nyomban felpattantam a helyemről. Megkerültem a zongorát és apám mögé bújtam. 

- Apaaaaaaaaa, nem látod, hogy milyen szegényke? Vitesd el, mielőtt magában is kárt tenne - ismét nyávogni kezdtem. Általában apánál beválik, ha eljátszom előtte, hogy én vagyok a cuki kis lánya. 

- Yah! - üvöltött a nő. - Elkaplak, te senkiházi. Hogy merészelsz engem bemocskolni? - nyelvet öltöttem rá, de úgy, hogy édesapám ebből ne lásson semmit. Integettem neki, majd elhagytam a helyszínt. Hallottam, ahogy apukámnak magyarázz még rólam valamit, de bármit is mond azt mind le tudom tagadni. 

Lassan egy éve - pontosítva anyukám halála óta-, hogy így megjátszottam magam apám előtt. Bár tudta, hogy nagyon hiányzik nekem az életet adó személy, de attól még nem szerettem kimutatni, főleg nem előtte. Barátom szinte egy sem maradt, mivel senkivel sem foglalkoztam csak a fájdalmammal. Egyszerűen nem tudtam túl tenni magam az eseten, de szerintem ez érthető. Édesapámnak már csak én maradtam meg a munkája. Naphosszat a vállalat ügyeivel foglalkozott. Rám alig maradt ideje. Engem is csak azért látott olyan sűrűn, mert én is gyakornok voltam a Big Hit Entertainment-nél, ahol apám a főfejes. Még csak fél éve, hogy elkezdtem idolnak tanulni, de apám már most ellenezte, pedig a szakmához értők odáig voltak értem. Tudok zongorázni, énekelni és, ha egy kicsit megerőltettem magam akkor még rappelni is tudok. Nekem nem kellett órákat a táncteremben izzadnom, mint a többi gyakornoknak, mivel az elvárás szerint, anyám táncoslábait örököltem, így egy kis gyakorlással bármilyen koreográfiát megtanultam. Nem voltam elszállva, de azért örültem, hogy ilyen géneket örököltem a szüleimtől.

Dúdolva indultam el megkeresni a sztár kortársamat, bár nem kellett sokat köröznöm az épületben, mivel az egyik táncteremből kihallatszott a hangja. Énekelt. Ha jól hallottam, akkor a Who you-t G-Dragon-tól. Felvéve az új ritmust nyitottam be a terembe. Észrevett, majd elmosolyodott, de nem hagyta abba tevékenységét, sőt az én kezembe is nyomott egy mikrofont és ketten folytattuk az éneklést. A szövegre összpontosítva, táncolva élveztem barátom társaságát. Ő végig biztatón mosolygott rám, ezzel sugallva azt, hogy jó az, amit csinálok. Kezemet kinyújtottam felé ő pedig azonnal ráfogott és közelebb húzva magához megölelt. A dalnak ugyan vége lett, de mi nem engedtük el egymást. 

- Hogy vagy ma, pupák? - ezt a kérdést mindennap feltette nekem, de még mindig nem untam meg. Neki őszintén el tudtam mondani az érzéseimet anélkül, hogy bármi rosszat mondott volna.

- Felszabadultan. Végre elüldöztem a zongoratanáromat - kibújtam öleléséből és a teremben lévő kanapén terültem ki. Hasamra feküdtem és így néztem fel rá.

- Szóval emiatt volt olyan nagy kiabálás a zongoraterem környékén. A fiúk megijedtek, mikor ott jöttünk el. - nevetve ült le a kanapé előtt, s hajamat összekócolta.

- Yah! - üvöltöttem rá, majd eligazítottam kócos hajam. - Tényleg, a fiúk hol vannak? Még nem is mutattál be nekik, pedig már mióta itt vagyok.

- Te mondtad azt, hogy ne mutassalak be nekik, mert hogy még nem állsz készen, szóval ezt ne az én számlámra írd, pupák - megfogta az orromat, majd megcsavarta. 

- Yah! - kezeimmel felnyomtam felsőtestem és komolyan próbáltam rá nézni. - Eltervezted, hogy ma csak bántani fogsz? - kurtán bólintott. - Oké, ha te ilyen vagy, akkor én is - felálltam a kanapéra, majd 'pankrációt' kiáltva rávetettem magam. 

Szegény fiú hátán kiterülve próbált kapálózni, de én hamar lefogtam a kezeit, így csak a szemével ölt meg. Ráültem alhasára és karjait szorosan feje fölött a padlón támasztottam, hogy véletlenül se tudjon kiszabadulni. 

- Na most mi legyen, öcskös? Csikizés vagy.. - nem tudtam befejezni, mert kezeit felemelte így én oldalra borultam, s most ő ült rám. Ahogy az előbb én őt, most ő fogott le úgy engem. - Utállak! - kiáltottam el magam, mire megállt. Másodpercekig szemeztünk, mire egy ajtónyílást hallottunk és egyre erősödő nevetést.

- Jungkookie, meghoztuk a kajádat, képzeld mi.. - mind a ketten a belépő fiúkra kaptuk a fejünket. Nagyra nyitott szemekkel bámultak minket, majd Jimin megszólalt:

- Jungkook-ah, nem is mondtad, hogy te durván szereted csinálni. 

- Azt se mondta, hogy szereti csinálni - folytatta Jin.

- Ráadásul, hogy az idősebekkel - így Rap Monster. Ezután a megnyilvánulás után ledobtam magamról Jungkook-ot és szoknyámat igazgatva levágtam magam a kanapéra. Barátom megsemmisülten fetrengett a földön, így levettem az egyik balettpapucsomat és fejbe dobtam vele. Halk kacajt véltem felfedezni, így a srácokra néztem. Mindenki kuncogott kivéve Sugat. Azt hiszem ő sokkot kapott vagy nem is tudom. 

- Gyerünk, Jungkook. Meséld el nekik, hogy hogyan és mikor is jöttünk össze. Ja, és azt se felejtsd ki, hogy öt évvel idősebb vagyok nálad - mosolyogva magyaráztam, miközben a srácoknak elment a kedvük a nevetéstől és most már mindannyian ugyanúgy álltak, mint Yoongi.

- Hyungok, félre értitek és ne higgyetek Naranak - elvigyorodtam, de ők még mindig nem mozdultak. - Ő csak a barátom és velem egy idős - Jungkook mellém ült és fejbe ütött a balettpapucsommal. Csúnyán néztem rá, de tudtam, hogy jogos volt, így csak szó nélkül felhúztam lábamra. 

- Megkönnyebbültem. Az még oké lett volna, ha a barátnőd, na de hogy öt évvel idősebb lenne nálad... - kezén kezdett el számolni, majd folytatta. - Az azt jelentené, hogy nálam három évvel idősebb lenne és én nem igazán szeretem az idős lányokat - rám kacsintott, majd pár tánclépéssel előttem termett. - Jimin vagyok, kedves hölgy - meghajolt előttem, majd kezet csókolt. Azt hittem, mentem elhalálozok ott a nevetéstől annyira vicces és kínos volt a helyzet. Miután befejeztem a kacagást felálltam és megsimogattam Jimin arcát, mire elpirult. 

- Nagyon édes vagy, de ismerlek titeket. Jobban, mint hinnétek - először Jiminre, aztán a többiekre kacsintottam. - Majd még látjuk egymást - puszit dobva elhagytam a termet, majd a terem mellett lévő falnak dőltem. Hatalmas mosoly kerekedett az arcomon, de fogalmam sincs miért. Lelkiekben felkészítem magam az otthoni vitára, amit ma még apámmal le kell rendeznem, de arcomon attól még ott volt a hatalmas boldogság. 

- Stipi! Az enyém Nara - hallottam Jimin hangját, amitől még nagyobb lett a mosolyom. Kuncogva indultam összeszedni a cuccaimat. 

How to love? - Prológus

"Egy pillanat alatt elvesztettem a fényt magamban

Még akkor is, ha bolyongok és téged kereslek

Még akkor is, ha megpróbálok újra rád gondolni

Akkor is, amikor megpróbállak még egyszer látni,

De nem tudok semmit tenni, mert elvesztettem a fényt

A fényt használtad, hogy rám ragyoghass, 

De ez elhalványult

Ez a hatalmas üresség szétmarcangol

A keserű hegek rád emlékeztetnek

Kicsim, szükségem van a szerelmedre!"

Szereplők:

Név: Shin Nara

Művésznév: Nara

Születésnap: szeptember 12.

Kor: 16 (Koreában 17)

Név: Park MyungHee

Művésznév: Smilyn

Születésnap: január 2.

Kor: 20 (Koreában 21)

Név: Nam HeiRyung

Művésznév: Ryung

Születésnap: április 14.

Kor: 19 (Koreában 20)

Név: Oh JiHyun

Művésznév: Rina

Születésnap: november 6.

Kor: 16 (Koreában 17)

Név: Kim SeokJin

Művésznév: Jin

Születésnap: december 4.

Kor: 21 (Koreában 22)

Pozíció a csapatban: énekes, visual

Név: Min YoonGi

Művésznév: Suga

Születésnap: március 9.

Kor: 20 (Koreában 21)

Pozíció a csapatban: Rapper

Név: Jung HoSeok

Művésznév: J-Hope

Születésnap: február 12.

Kor: 19 (Koreában 20)

Pozíció a csapatban: Rapper, táncos

Név: Kim NamJoon

Művésznév: Rap Monster

Születésnap: szeptember 12.

Kor: 19 (Koreában 20)

Pozíció a csapatban: Leader, rapper

Név: Park Jimin

Művésznév: Jimin

Születésnap: október 13.

Kor: 18 (Koreában 19)

Pozíció a csapatban: Énekes, táncos

Név: Kim TaeHyung

Művésznév: V

Születésnap: december 30.

Kor: 18 (Koreában 19)

Pozíció a csapatban: Énekes

Név: Jeon JungKook

Művésznév: JungKook

Születésnap: szeptember 1.

Kor: 16 (Koreában 17)

Pozíció a csapatban: Énekes, rapper, maknae