Második évad

Sziasztok! :)

Már jó ideje, hogy befejeztem a How to love? című történetemet, de én már az utolsó fejezet megírásánál tudtam, hogy ennek lesz még folytatása. Már rég neki akartam állni, de sajnos az életem nem úgy alakult, hogy lett volna erre időm, viszont elegem lett abból, hogy kigondoltam az elejétől a végéig, hogy miről is fog szólni a második évad, még sincs rá időm. Ezért nekiálltam megírni a második évadot! :)

Nem tudom, hogy mikor lesz készen, és hogy mikor fogom publikálni, de egy biztos, hogy meg fogom csinálni!

How to love? - 20. fejezet (Utolsó)

Háááát, elérkezett ez a fejezet is.:) 

Nagyon szépen köszönöm azoknak, akik végig kísérték Nara és Suga szerelmi történetét. Remélem, senkinek nem okoztam csalódást, ha meg igen, akkor viszont sajnálom.

 Ajánlanék két dalt a részhez;

(nem kötelező meghallgatni)

 Jó olvasást kívánok az utolsóhoz! ♥♥

- Mielőtt belekezdenék bármibe is – leült mellém, és egész testével felém fordult -, hadd mondjam el, hogy nagyon sajnálok mindent. Hogy hazudtam neked, hogy nem mondtam el semmit, meg azt is, hogy még csak nem is utaltam a dolgokra, ami miatt szakítanotok kellett Suga hyunggal. Megtiltották nekünk, hogy beszéljünk veled erről az ügyről.

- Ki tiltotta meg? – kérdeztem tőle, de a választ már tudtam előre.

- Az apukád… - Lehunytam a szememet, háromig számoltam, majd mélyeket lélegeztem. Nem lehetek most mérges. Végig kell hallgatnom Jungkookot. Tudnom kell, hogy miért hagyott el Yoongi. – Jól vagy, Nara? – érdeklődött.

- Nem tudom. Igazából semmit sem tudok, Jungkook, csak azt, hogy szeretem őt, szóval megígérnél nekem valamit? – Bólintott, majd megfogta a kezemet. – Mondj el mindent. Nagyon fontos ez nekem, szóval a számomra rossz dolgokat is hallani akarom. Talán utána képes leszek elengedni őt… - Gyomrom összeszorult, s hirtelen légszomjam lett. Kook észrevette a sírás első jeleit, ezért csöndesen magához vont, majd amikor egyértelműen sírtam, nyugtatni kezdett. 

- Biztos, hogy tudni akarod? – szipogva biccentettem, majd hátrébb húzódva kényelmesen elhelyezkedtem a padon, és Jungkook-ra figyeltem. – Hát, rendben… - sóhajtott egyet, majd belekezdett: - A szakításotok előtt kb. egy héttel apukád behívatott magához minket, és elmondta, hogy kaptatok egy lehetőséget, hogy nagy profizmusra tegyetek szert Amerikában. Elmagyarázta azt is, hogy nagyjából olyan lenne, mint amikor mi voltunk kint. Műsorotok is lenne, csak ti sokkal keményebben edzenétek, mert meg van az esélyetek egy amerikai debütre. Ekkor mindannyian ledöbbentünk, irigyeltünk benneteket, de természetesen örültünk is. Erről beszélgettünk egész nap, de Suga hyung olyan furcsa volt. Leginkább szomorú. Megkérdeztük tőle, hogy mi a baj, de nem igazán akarta elmondani, szóval aznap ott hagyott minket. Este a dormban találkoztunk csak, és bűzlött a piától. A szobába is úgy esett be, mint akinek abban a pillanatban tört volna el mindkét lába, majd hangosan elkezdett sírni. Az összes tag nagyon megijedt. Nem tudtuk, hogy mit kellene tennünk, ezért lefektettük aludni. Részegen semmit sem tudtunk belőle kiszedni. Olyankor lehetetlen egy alak… Másnap reggel még szomorúbb volt, mint este, vagy délután, de akkor sem mondott semmit sem. Mindenki nagyon féltette, és majdnem nekiestünk, hogy kiszedjük belőle a dolgokat, de akkor találkoztunk veled, és előtted olyan természetesen viselkedett, hogy akkor mindenkinek leesett a dolog. Miután elköszöntettek bementünk a termünkbe, és Yoongi hyung sírni kezdett. Nem is, inkább sírógörcse volt. Azelőtt soha nem láttuk még így… Annyira szomorú volt, szenvedett a helyzettől, és szinte láttuk, ahogy vérzik a szíve, és mi nem tehettünk semmit. Aznap elmondta az igazságot. Apukád külön behívatta őt, hogy megbeszéljék a közös jövőtőket. A beszélgetés öt percig tartott, mert Suga hyung egyből belement a szakításba, annak érdekében, hogy neked jobb legyen. Eltervezte, hogy másnap meg is teszi a nagy lépést, de amikor rád nézett, az agya kikapcsolt, a szíve pedig nem tudott elengedni. Nagyon sokszor átgondolta, hogy mégis hogyan szakítson veled fájdalommentesen, de nem tartott neki sokáig, míg elért a tudatáig, hogy ez mindenképpen fájdalmas lesz neked, és neki is. Ahogy te is tudod, nem sikerült neki, majd elmentetek randizni egy hotelbe, ahol tudjuk mi történt, majd másnap kidobott. A szakítás előtt elment apukáddal beszélni, hogy ő erre képtelen, és hogy inkább kilép, csakhogy veled tarthasson, de a főnök ezt nem engedte meg. Összevesztek, a többit már te is tudod...
- Feladta volna az álmát értem? – hebegtem remegő ajkakkal.

- Igen. El sem tudod képzelni, hogy mennyire szeret téged és, hogy mennyi mindent meg tenne, és megtett érted. Minden este sírva aludt el, és egyedül az idő segített rajta. 

- És Kyra? Nem ő a barátnője?

- Dehogyis, ki nem állhatja azt a ribit. Csakis azért viselkedett a pasijaként, hogy te könnyebben elfelejtsd őt, ami, feltételezem, nem történt meg. Szereted még őt, ugye?
- Tegnap megcsókolt – vallottam be, ignorálva a kérdését. 

- Micsoda? 
- Tudta, hogy nem sokára el fogok menni, ezért megtette… Búcsúként megcsókolt, s még mindig szeret engem.

- Miért, mit hittél? Az ő szerelme erősebb, mint a Banpo híd pillérei.
- Nem tudom, Jungkook. Össze vagyok zavarodva. Nem tudom, hogy mit tegyek… Meg akarom keresni, most azonnal utána akarok menni, vele akarok lenni. Nem akarok Amerikába menni.
- Nara, el kell menned – szorította meg a kezemet. – Ő önzetlenül feláldozta magát, úgyhogy ne légy önző, hanem menj el!
- De nem akarom elhagyni! – És ez volt az a pont, amikor összetörtem. Sírva omlottam Jungkook karjaiba, és hagytam, hogy a könnyeim végig gördüljenek a barátom felsőjén.  

Soha nem hittem volna, hogy így fogjuk, fogom végezni… Az egyik legjobb barátommal ültem egy padon, Szöul valamely pontján – Isten se tudja hol -, és csak bőgtem. Úgy éreztem magam, mint egy kislány, akitől elvették a kedvenc maciját az oviban, mert rossz volt. Úgy éreztem magam, mint egy elítélt, aki súlyos bűnt követett el azzal, hogy mert szeretni. Mivel érdemeltem ezt ki? Én csak szeretni akartam őt, leélni vele az életem, gyerekeket szülni neki – már ha ő is akarta volna -, összeveszni a távkapcsolón, aggódni a be nem fizetett számlák miatt, de ez már nem fog megtörténni. A Csendes-óceán fog elválasztani minket akár évekig is. Elhiszem, hogy szeretett, de vajon, akkor is fog? Szeretett annyira, hogy kibírja ezt a kapcsolatunk? Egyáltalán lenne értelme folytatni, miután visszajöttem? Véleményem szerint addigra talál magának egy másik lányt, akit jobban fog szeretni, mint engem, és talán ő lesz neki az igazi. Talán, mire visszatérek, már jegyesek lesznek, és az esküvőjükre készülnének. Nem kérhetem tőle, hogy várjon rám, vagy éljünk távkapcsolatban, hiszen így is sokat tett értem. Konkrétan feláldozta a saját boldogságát, azért, hogy én kapjak egy jobb munkalehetőséget. Ha a BTS-nek ajánlották volna fel ugyanezt a dolgot, akkor én is ezt tettem volna Yoongi helyében. Nem gáncsolhattam volna ki a szerelmemmel, mivel nem vagyok jövőbelátó, hogy meg tudjam mondani, hogy életünk végéig együtt lettünk volna. Vajon ő is így érezne, mint most én? Lehet… Feleslegesen gondolkodom olyanokon, hogy „mi lett volna, ha”, vagy „ő mit tett volna, hogyan érezne”. Ezekre a kérdésekre már nem kapok választ. Ő elhagyta Szöult, és pár napon belül én is távozok. A mi történetünk itt véget ért, azt hiszem… 

***

Elérkezett hát a nap. A nap, amikor itt kell hagynom mindent, ami valaha fontos volt nekem, főleg őt. Próbáltam pozitívan hozzáállni ehhez a lehetőséghez, de egyszerűen nem tudtam boldog lenni, annak ellenére sem, hogy Seokjin elmesélte, hogy Suga mit kívánt nekem. 

„Szeretem őt, de ez egy nagy lehetőség, és nem akarom azt, hogy miattam elbukjon. Nehéz lesz mindkettőnknek, de boldog leszek, ha majd a színpad tetején fogom látni, amikor egy világvezető slágert énekel. Egy nap majd elfelejti a sok rosszat, amit ellene tettem, és hálás lesz nekem, hogy nem tartottam magam mellett.” – Én is ezt tettem volna, mivel az ember, akkor boldog igazán, ha a szerelmét boldognak látja.

A Jungkook-os beszélgetésem óta három nap telt el, és úgy érzem, hogy lenyugodtam. Most már nem úgy fogtam fel a helyzetet, mintha ez lenne a világ vége, hanem eldöntöttem, hogy keményen fogok dolgozni annak érdekében, hogy minél előbb visszajöhessek hozzá. Nem számít, hogy ő várni, vagy szeretni fog-e akkor… Egy dolog biztos; meg fogok neki köszönni mindent. 

- Megérkeztünk lányok! Kezdődik a nagy utazás – szólt hátra mosolyogva a menedzserünk. Én megejtettem egy halovány kamu mosolyt, majd kiszálltam az autóból. Apától már az ügynökségnél elbúcsúztunk – valami halaszthatatlan megbeszélés miatt nem tudott kijönni velünk -, ezért egyedül indultam el ahhoz a kapuhoz, ahol majd be kell szállnunk, amíg a lányok elbúcsúznak a szüleiktől. Szememet napszemüveg takarta, és a fejemre is kapucnit tettem, szóval nagy gond nem lehet abból, hogy egyedül jöttem el. Hangosan üvöltettem a VIXX-től az Error-t, miközben zsebemből előhalásztam a Suganak írt levelemet. Sokat rágódtam azon, hogy odaadjam-e a fiúknak az irományomat, de nem igazán tudtam dönteni, ezért úgy gondoltam, hogy még egyszer átolvasom, hiszen a felszállás előtt oda tudom adni valakinek, mivel a srácok velünk tartottak a reptérre, kivéve őt.  

Óvatosan kihajtottam a levelet, s olvasni kezdtem a tegnap papírra vetett gondolataimat:

Könnyek lepték el az arcomat, miközben rád gondolva írtam ezt a levelet. Tudom, hogy az utóbbi időben ritkán láttuk egymást, de be kell, valljam, hogy lelki szemeim előtt te mindig ott voltál. Azt is tudom, hogy ezzel a levéllel már elkéstem és, hogy nem tehetek semmit sem, de mindenképpen tudatni akartam veled, hogyan is érzek, éreztem. Sokáig vártalak… Vártam a pillanatot, amikor te betoppansz az ajtón, és mindent helyrehozunk, de ez a momentum nem jött el. Milyen buta is voltam, hogy téged vártalak! Több mint egy hónapot vártam arra, hogy megtudjam, mi is az igazság, s amikor megtudtam, szemeimet ismét könnyek borították. Rengeteg nap könnyfátyol mögött telt el, de megfogadtam, hogy a mai nap lesz az utolsó, amikor sírni fogok. Nagyon sokszor gondolok rád, szinte mindig, s olyankor egy levakarhatatlan mosoly jelenik meg az arcomon. Még akkor is, ha éppen sírva küldelek el egy másik, jobb világba… Ne haragudj rám ezek miatt! A döntéseidet, tetteidet nem tudom elfogadni, de valamilyen szinten megértelek. Ha én lennék a helyedben, akkor ugyanezt cselekedtem volna, mint te, mert szeretlek. Tisztában vagyok azzal, hogy nem lehetünk együtt ki tudja mennyi ideig – lehet, hogy már soha többet nem is látjuk egymást -, de az álmaimban mi mindig egy párt fogunk alkotni! Ott soha sem foglak elfelejteni, és én mindig a te Narad leszek.
Ez a búcsúlevelem, de nem akarok elköszönni. Egy önző kérésem lenne hozzád… Ha nem is a szerelmemként, de a barátomként várj rám. Versenyt fogok futni az idővel, hogy újra melletted lehessek Koreában, s el fogom érni, hogy a szíved újra értem dobogjon. „Idő, kérlek, telj gyorsabban!” – mindennap e szavakat motyogva fogom álomra hajtani a fejemet, mert szeretlek. Ha hiszünk benne, akkor olyan gyorsan fog eltelni az idő, hogy már azon kapjuk magunkat, hogy a tavaszi virágok nyílnak. Higgy ebben, higgy bennünk, ha szeretsz még engem.

Köszönöm, hogy megmutattad nekem, hogy hogyan kell szeretni. Sokkal jövök neked, s én készen állok arra, hogy mindent visszafizessek neked, akár duplán is, mert szeretlek Min Yoongi…

Sóhajtottam egy nagyot, hogy elfojtsam a rám törő sírógörcsöt. Tudtam, hogy nehéz lesz, de azt hittem, hogy ennél erősebb vagyok. Úgy látszik, tévedtem… 

- Minden rendben? – érdeklődött Jin mögülem. Megfordultam, és egy hatalmas kamumosollyal ajándékoztam meg barátomat így utoljára. – Szóval nem.

- Átláttál rajtam – bokszoltam vállba. – Semmi sincs rendben, de már elfogadtam a sorsomat, szóval ne beszéljünk róla. Ha nagyon szépen megkérlek, akkor átadnád ezt a levelet Yoongi-nak?
- Persze! Elolvashatom majd?

- Ha akarod – somolyogtam -, de ne nevess majd – figyelmeztettem. Furcsa, hogy így beszélgetünk a dolgokról, de egyáltalán nem bánom, hogy elviccelődünk. Inkább egy szar poén, mint a kisírt szemek, taknyos zsepik. 

- Ígérem, nem nevetlek ki!

- Remélem is, különben megverlek majd, ha hazaértem. Értetted?
- Még el sem mentél, de máris fenygetőzöl – kuncogott. – Vigyázz magadra! – fordította komolyra a szót. Csöndesen átöleltem, s ő is halkan a karjai közé vont. – Hiányozni fogsz.
- Nekem nem – suttogtam a fülébe, majd menekülőre fogtam a dolgot.
- Olyan gonosz vaaagy – nyávogott. – Az egyetlen romantikus pillanatunkat is elrontod – öltött nyelvet. Én csak mosolyogva megráztam a fejemet, majd újból megöleltem. 

Elbúcsúztam a többiektől is. A leghosszabb búcsút Jungkookkal bonyolítottam le. Egyszerűen nem volt képes elengedni, amiért megcsaptam volna – na, jó, valójában meg is ütöttem párszor, sokszor, rengetegszer… Miután a fiúk lehámozták rólam Kookiet, intettem egyet, majd elindultam, hogy az ellenőrzés után beszálljak a gépbe. Körbenéztem még a repülőtéren, szippantottam még párat a levegőből, majd a fülembe dugtam a fülesemet, és nekivágtam az útnak. 

A gépen Heiryung mellett foglaltam helyet, mert a lányok közül mellette lehet nyugisan utazni, a többiek csak a vállamon horkolnának, amit ki nem állhatok. Éppen kikapcsoltam volna a telefonomat, amikor egy sms-t kaptam;

Várni fogok rád, akár az örökkévalóságig, mert szeretlek Shin Nara…