How to love? - 13. fejezet

Sziasztok!

Bocsánat, hogy már több, mint egy hónapja nem írtam, de nem úgy jött össze az utolsó másfél hónapom a suliban, mint gondoltam... Konkrétan még az utolsó napon is dogát írtam, na mindegy. 

Most már nyár van és próbálok minél hamarabb új résszel szolgálni.

 

Fellépésünk után nagyon gyorsan rohantam vissza az öltözőnkbe. Útközben már le is vettem magamról a felsőt és, amint becsuktam magam mögött az ajtót már a nadrágom sem volt a helyén. Megkerestem rózsaszín feszülős szoknyámat, majd belebújtam. Hajamból kiszedtem a hajgumit, és kétszer-háromszor átfésültem, majd valamilyen hajspray-vel befújtam, hogy legyen egy kis tartása. Kezembe kaptam táskámat, amit egyből vállamra csaptam, s végezetül a színpadi cipőmet cseréltem le az utcai magas sarkúmra. 

Hangosan köszöntem el a lányoktól a folyóson, majd apukám arcára nyomtam egy puszit búcsúzásként, de ő végig csak azt hajtogatta, hogy „ne maradjak el sokáig, mert bajban leszek”. Nagy vigyorral az arcomon intettem le apukámat, de egyből utána meg is fagytam. Gyűrűs ujjamra pillantottam, és szegénykém olyan csupasz volt, mint meztelen csiga. Táskámat felnyitottam, és kutakodni kezdtem benne.

- Hol vagy? Hol vagy? – kérdezgettem magamtól, de aztán megtaláltam a pici tárgyat, ami még az életemnél is fontosabb nálam. Tatyómat újra oldalamra helyeztem, majd a gyűrűt húztam fel az ujjamra. Pár másodpercig elmerengtem, hogy milyen szép is ez az ékszer, majd eszembe jutott a nap, amikor Yoongi átadta nekem. Száz napja voltunk együtt, s Szerelmem ezzel a kis csekélységgel ajándékozott meg. Először azt hittem, hogy feleségül akar venni, de szerencsémre nem jegygyűrűnek szánta.

Szívroham gyanúm után gyorsabbra vettem a tempót és perceken belül elhagytam a Show Champion épületét. Ismét eltelt pár perc annyival, hogy kerülgettem a még mindig izgalmi állapotban lévő rajongókat. Suga ki fog nyírni, amiért ennyit késem…

Késésem ellenére, pont az ellenkezője fogadott, mint amit elképzeltem. Yoongi hatalmas mosollyal az arcán állt az épület mellett, majd mikor észrevett ellökte magát a faltól, s felém igyekezett.

- Szia, Szépségem! – csókolt szájon.

- Szia – sóhajtottam, majd szorosan hozzábújtam.

- Na, mi van? Csak nem hiányoztam?

- De, nagyon is. Tudod, egy hét nagyon hosszú idő a szerelmed nélkül. Ja, és még uncsi is.

- Nagyon édes vagy – engedett el, és még egy puszit nyomott számra. – Mehetünk?

- Hova megyünk? – érdeklődtem.

- Hmm, nem mondom meg – öltött nyelvet rám, aztán kézen fogott és elindultunk valamerre.

- Azért nem mondod meg, mert valójában nem is tudod, hogy hova megyünk, sőt azt sem tudod, hogy miért találkozunk, mert valójában engem sem ismersz. Igazam van vagy igazam van? – röhögtem fel.

- Istenem, de birka vagy! – kacagott fel ő is. – Ha nem hiszel nekem, akkor kérdez ki, oké?

- Oké! De nem ér a kezedről puskázni – figyelmeztettem, mire mind a két tenyerét megmutatta nekem, majd újra meg fogta a kezem. – Mi a teljes nevem?

- Shin Nara.

- Milyen nap van ma?

- Június huszonötödike.

- És ez miért olyan különleges nap?

- Mert pontosan öt hónapja tudhatom magaménak Shin Narat.

- Oké, eddig mázlid volt, na de ne hidd, hogy megúszod. Most jön csak a neheze! Melyik a kedvenc Beast dalom?

- Nincs kedvenced, mert annyira szereted őket, hogy az összes dalukat imádod.

- Helyes. Kedvenc B.A.P videóm?

- Hmm… Hurricane, mert Daehyun nagyon szexi benne – utánozta le a hangomat, amit én egy bokán rúgással díjaztam. – Ilyet többet ne csinálj!

- Nem csinálom, ha nem parodizálnál ki folyamatosan.  

- Oké, befejeztem. Csapasd a következő kérdést.

- Kedvenc Teen Top tagom?

- Niel, mert az egyik koncerten belenézett a szemedbe.

- Jó, ezek valójában nagyon egyszerű kérdések voltak… Nem akartam, hogy beégj!

- Jajj, de kedves vagy, Kicsim. Kár, hogy úgy ismerlek, mint a tenyeremet – nyomott egy puszit a homlokomra. – Amúgy megérkeztünk – mutatott egy szép hotel bejáratára.

- Ne már, pedig most akartam igazán bekeményíteni.

- Ne játszd a menőt, nem áll jól – koppintott az orromra, majd még egy csók után bementünk a gyönyörű épületbe.

***

 

Egy egyszerű, de annál inkább szebb gyertyafényes vacsora után, fájó pocival feküdtem ki a hotelszobában lévő hatalmas franciaágyon.

- Azt hiszem, túl sokat ettem – panaszkodtam Suganak, aki éppen az ablakon bámult ki.

- Adjak rá puszit?

- Mire? A hasamra? – Szerelmem nem szólt semmit sem, csak bólintott. Szám tátva maradt, s aortapumpám hevesen kezdett dobogni. Most jött el az idő? Most fog megtörténni az? Egyáltalán készen állok én erre? Azt hittem, hogy eszünk egy jót, majd több órás hülyülés után aludni fogunk… Milyen kis naiv voltam! Hogy nem esett már le legelőször, hogy miért is vagyunk itt?! Egy hotelbe hozott, ahol kettesben tudunk lenni anélkül, hogy bárki ránk nyitna! Istenem, de idióta vagyok! Miért is nem szőke a hajam színe? 

Nagyot nyelve felültem az ágyon, s farkasszemet nézve Yoongival, feltettem egy kérdést: - Komolyan gondolod? 

- Természetesen! De, ha te nem akarod, akkor aludjunk – somolygott.

- Akarom! – kettőt sem tudtam pislogni, mert Szerelmem letámadott. Rám feküdt, vadul csókolt és kezeinket összefonta. Innentől kezdve nem volt visszaút...