My love is younger than me - Dongho [2. rész]

Fejem hasogatott, s ébredésem után egyből fájdalomcsillapítóért ordibáltam. Az egyik lelkiismeretes szobalány hozott nekem és emellett azt is elmondta, hogy ma járt itt egy fiatal fiú, aki itt hagyta a magassarkúmat és a parókámat. A bejárónő megfogadta, hogy titokban tartja ezt az egészet és mielőtt elhagyta volna a szobámat még a srác telefonszámát a kezembe nyomta. Tudtam, hogy ki lehet az illető, de az arca sajnos nem maradt meg. Eldöntöttem, hogy fürdés után felhívom, de előtte mindenképpen áztatnom kell magam, mivel bűzlöttem az alkoholtól és a cigi szagtól.

***

Az ágyamon ültem, a törölköző körém volt csavarva és még egyet raktam a hajamra. Bár rövid hajviseletem van, de szeretem felcsavarva hordani, miután megmostam. Kinyitottam a cetlit, amit a szobalány adott nekem és át sem gondolva, hogy esetleg kamu szám lenne vagy valami ilyesmi, elkezdtem bepötyögni a számot. Kétszer is leellenőriztem, hogy egyezik-e, majd rámentem a hívást kezdeményező gombra. Lábaim remegtek, ami izgulásomat tükrözte. Nem tudtam, hogy mit várjak, így kissé féltem. Fogalmam sincs, hogy mi történhetett hajnal, csak reménykedni tudtam, hogy nem égettem le túlságosan magam. Az már meg sem fordult a fejemben, hogy lefeküdtem-e vele, mert ha igen, akkor mentem lefordulok az ágyamról.

Gondolataimat egy "halló?" oszlatta el.

- Uhm, a nevem Kim Rim és, azért hívlak, mert én..

- Te vagy a parókás lány. Úgy tűnik, hogy megkaptad a dolgokat, amiket visszavittem.

- Igen. Nagyon köszönöm és azt is, hogy hazahoztál. Te voltál az, ugye?

- Én voltam, de azért már megkaptam a fizetségemet - belenevetett a telefonba, mire én kétségbeestem. Ugye nem..? Rosszul leszek. 

- Ezt, hogy érted? - szerintem olyan fehérré változtam, mint az előszoba fala.

- Elmagyarázom csak találkozz velem.

- Tessék?

- Találkozzunk a Han folyónál - kicsit emésztettem a dolgot, majd úgy döntöttem, hogy egy találkozóba senki sem hal bele.

- Oké, hol?

- Legyen mondjuk a Banpo parkban a híd lábánál. Megfelel?

- Meg - sóhajtottam.

- Egy óra múlva, mert később nem érek rá. Szia.

- Várj! - mielőtt lerakta volna belekiáltottam a telefonba. Hallottam, hogy elvigyorodik. - Áruld el a neved, kérlek! 

- Shin Dongho. Sayonara! - ezzel kinyomta.

***

Idegesen álldogáltam a Banpo híd lábánál. Lábammal szórakozottan rugdostam egy követ, de még ez sem tudta elűzni feszült állapotomat. Már majdnem elhatároztam, hogy gyorsan lelécelek és elfelejtem ezt az egészet, amikor valaki a nevemen szólított.

- Te vagy Rim, igaz? - kapucnimat lefejtettem a fejemről és hajamat kezdtem el igazgatni. - Áh, biztos, hogy te vagy az - értetlenkedve néztem rá. Miért ilyen biztos ebben? - Hajnalban is pont ugyanígy igazítottad el a hajad.

- Öööööh.. Ha már így szóba hoztad, akkor elmesélnéd, hogy mi is történt pontosan? 

- El, de előtte üljünk le - mutatott egy padra. Bólintottam, majd lehajtott fejjel követtem. Agyamban hülyébbnél hülyébb történetek villantak be és reménykedtem benne, hogy egyik sem történt meg velem. - Nos, hol is kezdjem?

- Az elején?! - eléggé bunkóra sikeredett ez a mondat, de ő csak kinevetett, majd végigsimított az arcomon. Kirázott a hideg és, ha jól érzékeltem, akkor el is pirultam. Mi a fene van velem?

- Egy buszmegállónál akartad levenni a magassarkúdat, mikor elestél. Én ekkor siettem a segítségedre. Megtartottam a fejed, mire te felpattantál és a parókád a kezemben maradt - szemeimet szorosan összeszorítottam. Hogy lehettem ilyen idióta?! - Aztán a másik cipődet is leakartad venni és az ölembe estél. Megkértél, hogy segítsek levenni a lábbelidet, mire én azt mondta, hogyha megcsókolsz, akkor megteszem. 

- Mondd, hogy nem csókoltalak meg - szűrtem a fogaim között. 

- Álmomban sem mertem volna hinni, de megtetted. Én poénnak szántam az egészet, de te úgy rám tapadtál, hogy nem bírtam ellenállni neked - rám kacsintott, mire szívem hatalmasat dobbant. Felpattantam és a folyó széléhez sétáltam. Percekig csak bámultam a vízfolyást és azon töprengtem, hogy melyik hullámba vessem be magam. Ebbe vagy inkább abba ott? 

Hogy lehettem ilyen kis cafka? Soha többet nem iszom ennyit. Nem akarok még egyszer illuminált állapotban megcsókolni bárkit is. Mégis mi a fenét képzeltem akkor? Hisz szemmel láthatóan fiatalabb nálam. És, ha még csak gimnazista? Ha kettőnkön kívül tud valaki erről az egészről, akkor akár fel is jelenthet fiatalabb személy molesztálásáért. Rim, te nagyon gyengeelméjű vagy. Ehhez hasonló jelzőkkel illettem magam gondolkodásom közt és párszor megkorholtam agyamat, hogy miért nem tud rendesen működni, mikor sört iszom. Pár korsó olyan sok lenne? 

Nagy sóhaj kíséretében megfordultam. Dongho még mindig ott ült és összehúzott szemekkel vizslatott engem. Csak nem aggódik értem? Áh, nem! Az lehetetlen. Elhessegettem ezt az elméletet és visszaültem mellé.

- Jól vagy? - kérdezte, miközben tekintetemet próbálta elkapni, de én direkt nem néztem rá.

- Nem - mondtam őszintén. 

- Folytassam a sztorit vagy itt hagyjuk abba? 

- Nincs vége?! - szemeim a háromszorosukra növekedtek és eltátottam a számat.

- Nincs - motyogta egy halvány mosollyal a szája sarkában.

- Khmm.. Előtte kérdeznék valamit. - biccentett, hogy nyugodtan tudakolózzak. - Hány éves vagy?

- Húsz - na remek. Megcsókoltam egy négy évvel fiatalabb fiút. Ennél mélyebbre nem is tudnék süllyedni. - Tudom, hogy idősebb vagy nálam és engem nem zavar.

- Már mért is zavarna? Csak egy csók volt köztünk - magyaráztam halál nyugodtan, mire felnevetett. - Ugye más nem történt?

- Nem, de nem csak egy csók volt. Hazakísértelek és te egész éjjel letámadtál engem. Még egy játszótéren is meg kellett állnunk, mivel te nem bírtál a véreddel és neki álltál levetkőztetni - hirtelen levegőt is elfelejtettem venni. Lefagytam és agyamat perverzebbnél perverzebb teóriák burkolták be. - Levegőt vegyél, Rim! - megint végigsimított arcélemen, mire visszatértem az életbe. Megráztam a fejem és felpattantam.

- Figyelj, ezt itt hagyjuk abba. Nem vagyok kíváncsi a többi részletre, csak felejtsük el, oké? - ravaszul elvigyorodott, majd kezemnél fogva maga elé húzott. Szabad karját felcsúsztatta nyakamig és gyengéden arcával egy vonalba húzta az enyémet. 

- Én nem akarom elfelejteni - suttogta, s közben gyönyörű szemeivel az enyémeket tartotta fogva. - Tudom, hogy vonzódsz hozzám.. Ezt már bebizonyítottad hajnalban. Szeretném, ha ebből az egészből több lenne, mivel nagyon megkedveltelek már az első pillanattól kezdve. Nem érdekel, hogy korosabb vagy, mint én. Felőlem hetven éves öreg banya is lehetsz, akinek annyi műtéte volt, hogy tíz ember két kezén se tudná megszámolni, mert nekem akkor is tetszenél - fúj. Ez egy szar példa volt, de akkor miért vágyódom ajkai után?