My love is younger than me - Dongho [1. rész]

Ezt a kis történetet, csakis a húgom miatt írom, úgyhogy Húgi érezd magad megtisztelve! :D Ja és: Keep calm and don't forget Dongho! 

Keserű arccal álltam anyukám mellett. Apukám éppen az ajtót nyitotta, mivel vendégek érkeztek hozzánk, méghozzá nem is akárkik; egy újabb férjjelölt, akit anyám szemelt ki nekem nem rég. Beljebb jöttek, s én illedelmesen meghajoltam mind a hármuk - fiú és a szülei - előtt. Felegyenesedtem és azonnal hajamhoz, mármint a parókámhoz nyúltam és eligazítottam, hogy biztosan a helyén maradjon. 

- Rim, hadd mutassam be neked Choi DaeJung-ot. Két évvel idősebb nálad, de már átvette az apja helyét a vállalatnál - magyarázta anyám, miközben a srác - vagy inkább már férfi - kezet nyújtott nekem. Készségesen elfogadtam és egy kamu mosollyal kísértem a mutatványt. - DaeJung, ő itt a lányom Kim Rim. Az Üzleti Főiskolára jár, jelenleg mesterképzésen van és kitűnő tanuló - csakis, azért tanulok, hogy minél előbb eltűnhessek ebből a családból.

- Ígéretesnek hangzik az ifjú hölgy és mellesleg még csinos is. Choi JoonHa - meghajoltam DaeJung apja előtt, majd belekezdtem a bájcsevejbe, amit pár órája anyám gyakoroltatott velem.

- Nagyon örvendek, hogy személyesen is megismerhetem. Csupa jót hallottam már magáról és nagyra tartom a munkáját. 

- Igazán kedves vagy - látszott rajta, hogy tetszik neki, hogy dicsérem az egóját. Gusztustalan, hányingerem lett tőle. 

- Persze, hogy kedves. Ő már csak ilyen. Mindig mindenkivel kedves, ugye Rim? - jelentőségteljesen rám nézett, mire fintorogtam egyet.

- Természetesen az vagyok, főleg ha az illető lehet, hogy az apósom lesz. 

- Rim! - kiáltott rám anyám.

- Hagyja csak - csitította le Choi JoonHa. - Kedvemre való lesz az ifjú hölgy társasága. Te mit szólsz, Drágám? - felesége felé pillantott, aki megvetendően méregetett engem. 

- Elbűvölő teremtés - mosolyodott el, majd közelebb lépett hozzám. - Kang JungEum - mutatkozott be. Ismételten meghajoltam, majd egyből parókámhoz nyúltam. Feltűnésmentesen eligazítottam, majd egy halvány mosollyal az arcomon az étkezőbe invitáltam az összegyűlt népet.

Az asztalnál már fel volt szolgálva az első fogás, ami leves volt; kkori gomthang.* Anyámék kinyomoztatták, hogy a tisztelendő úr - szüleim mindig így hívják -, más néven Choi JoonHa kedvence ez. Én utáltam ezt a levest, de szüleim kedvéért ezt is - mint sok minden mást - meg kell tennem. Hangtalanul kihúztam a székem és helyet foglaltam. DaeJung velem szemben ült, remek. Hamis vigyoromat arcomra varázsoltam, majd rákacsintottam a fiúra. Az egész feje piros lett, ami elégedettséggel töltött el. Kétségtelenül odáig van értem. A végén még az egész vacsora dologból kovácsolhatok magamnak előnyt anyám tudta nélkül.

- Nahát! - lelkendezett a tisztelendő úr. - Honnan tudták, hogy ez a kedvencem? 

- Sehonnan - mondtam nemes egyszerűséggel, mire szüleim gyilkos tekintettel vizslattak engem. - Nagyon szeretem ezt a levest, így megkértem a szakácsot, hogy ezt csináljon. Persze nagyon örülök, hogy a maga ízlésének is eleget tudtunk tenni. 

- Rim-shi, kegyed véletlenül nem diplomatának tanul? 

- Titokban szoktam gyakorolni és, ha kell akkor bevetem a szüleim ellen, csakhogy megkapjak egy pár magassarkút - kár, hogy nem is hordok magassarkút és, ami ma a lábamon van az is anyámé.

- Úgy tűnik, hogy sokoldalú vagy. Később letesztelnélek, ha nem bánod. 

- Csak tessék. Állok rendelkezésére - ezek után én nem igen szólaltam meg, csak hallgattam, ahogy apám és Choi JoonHa az üzletről beszélnek. Őszintén szólva roppant unalmas volt és még a pincér zoknija is jobban lekötötte a figyelmem, mint ez a sok mellébeszélés.

Vacsora után átvonultunk a nappaliba, ahol előkerült némi alkohol Soju formájában. A két rangidős férfi szinte percenként húzta le a kb. húsz százalékos szeszes italt. Sajnos én nem ihattam, mivel jelen volt édesanyám és JungEum-shi is. Csöndesen ültem, mikor DaeJung mellém kúszott és a fülembe suttogott:

- Mi lenne, ha megszabadulnánk az ősöktől és elmennénk kicsit erősebb piát inni? - nem hittem a fülemnek, így visszakérdeztem. Újra elmondta azt, amit az előbb is. Tágra nyílt szemekkel néztem rá, majd másodpercekkel később bólintottam. Felálltam és kezet nyújtottam neki is, hogy a kamu sztorim hihető legyen.

- Anya, ha nem bánjátok, akkor DaeJunggal elmennénk sétálni. Az idő kellemes, szóval lesétálnánk a folyóhoz.

- Jól van, Kicsim. Semmi akadálya, hogy menjetek. Testőr kell mellétek? - anyám őszintén meglepődött. Nem beszéltük meg, hogy ilyesmit tennem kell, de a improvizálás mindig is jobban állt nekem, mint a monoton, betanult dolgok. 

- Minek kellene testőr, ha egy erős és jóképű férfiú van mellettem?! Anya, ne nevettess - hogy előadásom még hitelesebb legyen kezemmel legyintettem egyet, majd halkan kuncogni kezdtem. 

- Igaza van Rimnek - értett egyet Kang JungEum. - Menjetek csak, fiatal még az idő - bólintottam, majd mind a ketten meghajoltunk és simán kisétáltunk a bejáraton. 

Elengedtem DaeJung kezét, majd felé fordultam. 

- Hova szeretnél menni? - kérdeztem tőle.

- Nézd, nekem barátnőm van, szóval..

- Nem akarsz tőlem semmit?! - fejeztem be helyette. - Én sem szeretnék tőled semmit - elvigyorodtam, s ő is rám mosolygott. - Elismerem eddig te nézel ki a legjobban a jelöltek közül, de sajnos nem vagy az esetem. Attól még barátok lehetünk!

- Akkor menjünk és igyunk a barátságra - nevetgélve indultunk el és pár méter után Dae - ő mondta nekem, hogy nyugodtam hívjam így - leintett egy taxit és mondott neki egy címet.

Az egész utat végig beszélgettük, majd egy híres szórakozóhely előtt megálltunk. Nem tudtam a nevét és nem is igazán érdekel, mivel nem vagyok nagy bulis. Inkább elmegyek a barátaimmal inni egy koktélt és ennyi, a tánc nem az én stílusom. Ezt éppen közölni akartam újdonsült barátommal, de nem hagyott szóhoz jutni, mivel megfogta a csuklóm és húzott maga után. Bevágódtunk a tömeg közepébe, még fizetnünk sem kellett, mert Dae ismerőse a tulaj. Ezen egyáltalán nem lepődtem meg, de azon ahogyan ez a fiú táncolt, már annál inkább. Nagyon jól nyomta. Én csak szelíden lépkedtem jobbra és balra, ha nagyon merész akartam lenni, akkor csak felemeltem a jobb kezem, de nagyjából ennyiből állt az én tánctudásom. 

Szerencsémre DaeJung nem akart sokáig a büdös tumultus között lenni, szóval ismét húzott maga után és leültünk egy bokszba, ahol egy szőke hajú lány és három fiú ült. A lány - és persze a fiúk is, de ők nem lényegesek - illedelmesen bemutatkozott. Elmesélte, hogy Los Angelesben született, tehát amerikai és apja munkaváltása miatt költöztek Szöulba. A szőkeséget Sarahnak hívják. Hihetetlenül csinos és szép volt. Kicsit irigyeltem, de ez a gondolat hamar kiszállt a fejemből, s helyette a sör buborékai lepték be a szürkeállományomat. Jó pár korsó lecsúszott, de nem csak nekem, így nem éreztem magam kellemetlenül.

Valamikor fél három fele szó nélkül felálltam és elhagytam az épületet. Csodálkoztam, mikor telefonom kijelzőjére néztem, mivel egyetlen egy nem fogadott hívásom volt, de az is az egyik barátomtól. Telómat zsebembe csúsztattam, majd holnap visszahívom. Boldogan indultam el haza felé. Szüleim nem kerestek, szóval bajba már nem kerülhetek.

Lábam kibicsaklott párszor, elfelejtettem, hogy még mindig az a rémes magassarkú van rajtam. Megálltam egy buszmegálló mellett és megtámaszkodtam valamiben - ne kérdezzétek, hogy miben, mert ötletem sincs, hogy mi lehetett az - és elkezdtem lehámozni magamról ezt a rémséget. Az egyiket sikeresen levettem, majd a másikkal szenvedtem, mikor hátraborultam. Nem tudom az okát annak, hogy miért billentem ki az egyensúlyomból, de nem is igazán foglalkoztam vele. Fejem kissé koppant a betonon, de ekkor valaki odatérdelt mellém és buksimat felemelte. Szemeimet ráemeltem és kutya képű fiúval találtam szembe magam.

- Jól vagy? - kissé megrémültem, tehát azon nyomban felpattantam onnan. Hevesen dobogó szívvel néztem a srác kezében tartott parókára és egyből fejemhez kaptam. Hogy a fenébe lehettem ilyen idióta? Párszor megütöttem magam, majd egy jól irányzott fejrázással beállítottam rövid kis hajamat. Segítőmhöz léptem és kikaptam a kezéből a műhajat. Megtámaszkodtam benne, hogy újra megpróbálhassam levenni az idegesítő lábbeli másik felét a lábfejemről, de ekkor - ismét - eldőltem, de most a fiú ölébe estem. Ő gyengéden tartott, én pedig hebegni kezdtem. 

- Se-se-se.. Öhmm, segítenél levenni a cipőm? - véralkohol szintem valahol az egemben volt, emiatt a beszéd kissé nehézkesen ment. 

- Persze, ha cserébe adsz nekem valamit? - szemei ravaszan megcsillantak. Én hülye nem ellenkeztem, hanem megkérdeztem mit akar, mire válaszolt is: - Csak egy csókot - vállat rándítottam, majd ajkaimat az övére nyomtam. 

Megjegyzés:

* kkori gomthang (꼬리곰탕): marhafarokból készült leves.